Pro Urbe Zalaegerszeg díjat kapott az MNL Zala Megyei Levéltára

2018.05.15.
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése 63/2018. (IV.12.) számú határozata alapján „Pro Urbe Zalaegerszeg” kitüntető címet adományozott az MNL Zala Megyei Levéltára részére.

A levéltár „a zalai és a zalaegerszegi múlt legbecsesebb ereklyéinek megőrzésében és tudományos feldolgozásában betöltött szerepéért, Zalaegerszeg lakóit szülőföldjük történetével megismertető színvonalas tudományos konferenciák megszervezéséért és kiadványok megjelentetéséért, valamint a város jó hírének országos szintű öregbítése, Zalaegerszeg önkormányzatával ápolt példamutató együttműködése elismeréseként” részesült Zalaegerszeg város intézményeknek adható legmagasabb szintű díjában.

A kitüntető cím, illetve az azt jelképező oklevél és művészi bronzplakett átadására 2018. május 11-én, Zalaegerszeg város ünnepi közgyűlésén került sor, a Magyar Nemzeti Levéltár vezetőinek és a levéltár meghívott munkatársainak jelenlétében. Az eseményen Balaicz Zoltán polgármester mellett ünnepi beszédet mondott Dr. Szabó Csaba, az MNL főigazgatója is.

 

A Zalai Hírlap tudósítása

A ZalaMédia tudósítása

Fotógaléria Zalaegerszeg város honlapján

A Zalaegerszegi Televízió bemutatója a levéltárról

 

Utolsó frissítés:

2018.06.11.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges