Könyvbemutató - Zalai honvédek Erdélyben

2015.09.11.
Zalaegerszegen, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár olvasótermében került sor 2015. szeptember 9-én Molnár András levéltár-igazgató és Szabó Péter hadtörténész „Zalai honvédek Erdélyben” című könyvének bemutatójára.

Az egykori résztvevők leszármazottaitól összegyűjtött korabeli leveleket, naplókat és visszaemlékezéseket, valamint 246 db eredeti fényképfelvételt tartalmazó, reprezentatív kivitelű albumot a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára jelentette meg, a Nemzeti Kulturális Alap és számos további támogató anyagi segítségével. A megjelenteket az egyik fő támogató, Zalaegerszeg város nevében Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte (aki nagyapja révén maga is érintett e történetben), azután a kötet lektora, Illésfalvi Péter hadtörténész beszélt az erdélyi bevonulás politikai és katonai előzményeiről, valamint a könyv fotóiról. A kötet társszerzője, Szabó Péter hadtörténész a zalai dandár észak-erdélyi bevonulását vázolta fel, míg Molnár András a könyvből kimaradt képeket tartalmazó, „Bevonulás Erdélybe, 1940” című, a Magyar Nemzeti Levéltár új honlapján látható virtuális kiállítást mutatta be. A házigazda Kiss Gábor könyvtárigazgató volt, és a bemutatót szép számú érdeklődő - köztük a zalai honvédek számos leszármazottja - tisztelte meg jelenlétével.

A könyvbemutató szereplői: Molnár András levéltár-igazgató, Balaicz Zoltán polgármester, Szabó Péter hadtörténész és Illésfalvi Péter hadtörténész (Fotó: Katona Tibor – Zalai Hírlap)

 

Beszámoló a könyvbemutatóról Zalaegerszeg város honlapján (videókkal és képgalériával)

A „Zala Média online” tudósítása

A Zalaegerszegi Televízió híradójának videó-tudósítása

 

Utolsó frissítés:

2016.01.29.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges