Jelenlegi hely

Könyvbemutató - Zalaegerszegi végrendeletek 1701-1826

2015.05.18.
Zalaegerszegen, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár olvasótermében került sor 2015. május 12-én a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára „Zalai Gyűjtemény” című kiadványsorozatának 77. kötete, a Csomor Erzsébet által sajtó alá rendezett, illetve szerkesztett „Zalaegerszegi végrendeletek 1701-1826” című kétkötetes forrásgyűjtemény bemutatójára.

A Nemzeti Kulturális Alap, a zalaegerszegi Millecentenáriumi Közalapítvány és a Degré Alajos Zalai Honismereti Alapítvány anyagi támogatásával kiadott dokumentumkötet Zalaegerszeg mezőváros polgárainak 210 végrendeletét adja közre, a fent említett időhatárok között. A vendégeket Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte. Megnyitó beszédében kiemelte, hogy a források Zalaegerszeg számára fontos család- és művelődéstörténeti adatokat tartalmaznak. A könyvbemutató házigazdája Kiss Gábor könyvtárigazgató volt, aki a kötet szerkesztőjével közösen hívta fel a figyelmet a könyv jelentőségére és a végrendeletek felhasználási lehetőségeire. Végezetül Csomor Erzsébet vetítettképes előadás keretében mutatta be a legkorábbi zalaegerszegi végrendeletek keletkezésének és tartalmának jellegzetességeit, érdekességeit.

 

Sajtótudósítás a könyvbemutatóról - ZalaMédia Online

Videó a könyvbemutatóról - zegtv.hu

Zalaegerszegi végrendeletek - Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár képgaléria

Képek a bemutatott kötetek borítóról.

Utolsó frissítés:

2015.06.16.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges