Jelenlegi hely

Forrásaink a reformációról. Dokumentumok az MNL Zala Megyei Levéltárából – nagykanizsai könyvbemutató

2019.03.13.
2019. március 8-án, a Nagykanizsai Református Egyházközség gyülekezeti termében (a 20. Kanizsai Esték nevű rendezvénysorozat 5. előadásaként) került sor a „Forrásaink a reformációról – Dokumentumok az MNL Zala Megyei Levéltárából” című levéltári forrásgyűjtemény nagykanizsai bemutatójára.

A Magyar Nemzeti Levéltár szervezésében, a Reformáció Emlékbizottság támogatásával, a Reformáció MNL projekt keretében létrejött 21 részes forráskiadvány-sorozat Zala megyei kötetét az MNL Zala Megyei Levéltárának öt munkatársa (dr. Bilkei Irén, Erős Krisztina, Kapiller Imre, dr. Kulcsár Bálint és dr. Paksy Zoltán) állította össze.

A dokumentumkötet 169 – a történelmi Zala vármegye területéhez kötődő protestáns közösségekkel, családokkal és személyekkel kapcsolatos –, 1566 és 1973 között keletkezett irat közreadásával, valamint a közölt források előtt olvasható bevezetéssel ad áttekintést a protestantizmus több mint négy évszázados zalai történetéről.

Kanizsa Tv tudósítása

A könyvbemutatót Hella Ferenc, a rendezvénynek otthont adó Nagykanizsai Református Egyházközség lelkipásztora köszöntéssel és bevezető gondolatokkal nyitotta meg, majd Kiss Gábor, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója és a kötet szerkesztője, dr. Kulcsár Bálint levéltáros (MNL ZML) ismertették a kiadványt. Az érdeklődők hallhattak a könyv létrejöttét megelőző munkáról és a kötet felépítéséről, valamint megtekinthették a kiadvány – részletes ismertetés mellett levetített – képmellékletét. Kiss Gábor és Kulcsár Bálint a protestantizmus zalai történetének sajátosságait és korszakait (a reformáció évszázadától a szocializmus időszakáig) számos, a kötetben szereplő forrás – köztük több nagykanizsai vonatkozású irat – ismertetésével, azok segítségével mutatta be.

A bemutatott kötet

A bemutatott kötet.

 

 

Utolsó frissítés:

2019.04.08.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges