Jelenlegi hely

Fényképek a Don-kanyarból – virtuális kiállítás (fotógaléria)

2018.05.24.
75 évvel ezelőtt, 1943 májusában ért véget a magyar 2. hadsereg Don-kanyart megjárt katonáinak kálváriája. Erre, illetve a nagykanizsai székhelyű 9. könnyű hadosztály Oroszországban hősi halált halt, eltűnt, vagy fogságba esett honvédeire emlékez(tet)ve készítette el új virtuális kiállítását a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára.

A 9. könnyű hadosztály alakulatai 1942 tavaszán az első csapattestek között érkeztek ki a keleti hadszíntérre. A június 28-án, Kurszktól keletre indított nagyszabású német offenzíva során az első vonalban küzdöttek, majd augusztusban a Donnál vívtak véres hídfőcsatákat. 1943. január 27-én – mint a visszavonuló magyar és német csapatok utóvédjei – utolsóként hagyták el a 2. hadsereg Don menti védőállásait. Veszteségeik mind a nyári hadművelet, mind a hídfőcsaták, mind pedig a visszavonulás során rendkívül súlyosak voltak.

E tragikus történelmi események egyes mozzanatait, helyszíneit és szereplőit a nagykanizsai seregtest számos tisztje, tiszthelyettese és legénységi állományú katonája örökítette meg amatőr fényképeken. Az elmúlt években az egykori események számos Zala megyei résztvevőjének leszármazottait sikerült felkutatnunk, és túlnyomó többségük szívesen bocsátotta rendelkezésünkre családi fényképgyűjteményének féltve őrzött darabjait.

A zalai seregtest katonáinak harctéri fotói közül a legjellemzőbb, legbeszédesebb képeket 2013-ban a „Zalai honvédek a Donnál” című fotóalbumunkban, majd 2014-ben, illetve 2017-ben az „Utóvédként a Donnál” címet viselő forrásgyűjteményünk képmellékleteként adtuk közre.

E könyvek kiegészítéséül, az azokból terjedelmi vagy egyéb okokból kimaradt, továbbá időközben előkerül, forrásértékű fényképekből készült új virtuális kiállításunk, illetve fotógalériánk, mely mintegy negyven, egykori Zala megyei honvéd (tiszt, tiszthelyettes vagy legénységi állományú katona) 309 darab, keleti hadszíntérről származó eredeti fotóját tartalmazza.

Doni fényképek a Zala Megyei Levéltár internetes lapján – a Zalai Hírlap ismertetője

Tovább a virtuális kiállításra

 

Utolsó frissítés:

2018.06.14.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges