A zalaegerszegi Kvártélyház felújítása

2019.04.02.
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata 2019 márciusában kezdte meg a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltárának székhelyét is magában foglaló, Széchenyi tér 3-5. szám alatti történelmi épületegyüttes, az úgynevezett Kvártélyház külső felújítását.

A Kvártélyház legrégebbi, egyemeletes részét 1765-ben építették, a kifejezetten levéltári szárny 1891-ben készült, mai formáját pedig az 1920-as évekbeli emeletráépítéssel nyerte el. Hasonló, teljes körű külső felújítása az 1970-es években történt, míg a levéltár belülről a ’80-as évek végén újult meg. A mostani, Modern Városok Program keretében, közel 600 millió Forint értékben, 2020 tavaszára megvalósuló beruházás során elvégzik az utólagos falszigetelést, felújítják az épület teljes vakolatát, és kicserélik vagy kijavítják az összes nyílászárót is. E döntő részben külső munkák mellett a levéltár földszinti helyiségeiben belső falfelújítások és nyílászárócserék zajlanak, melyek miatt átmenetileg be kellett zárni a levéltár kutatószolgálatát, könyvtárát és vendégszobáját. A kutatóterem és könyvtár – reményeink szerint – már május második felében kinyithat, a vendégszobák felújítása azonban még több hónapig elhúzódhat; a nyitási időpontokat időben jelezzük majd a honlapunkon.

Fotógaléria Zalaegerszeg város portálján

Megújul a zalaegerszegi Kvártélyház – A Zalai Hírlap tudósítása

A ZalaMédia tudósításai:

Felújítják a kvártélyházat: új nyílászárók és „barokk sárga”

Az utókornak kívánják megőrizni

 

Utolsó frissítés:

2019.04.03.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges