A protestantizmus zalai évszázadai tudományos emlékülés

2017.10.19.
A reformáció kezdetének 500. évfordulója tiszteletére a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára a fenti címmel szervezett tudományos emlékülést a 2017. évi levéltári napja alkalmából. A rendezvénynek a város díszterme adott otthont.

Az emlékülés résztvevőit Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi kapcsolatokért is felelős államtitkára, valamint Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte. Dr. Ö. Kovács József, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese megnyitóbeszédében a protestantizmusnak az évszázadok során a magyar társadalomra gyakorolt összetett hatását vázolta fel.

A jelenlévők tizenkét előadást hallgathattak meg a Török Zoltán nyugalmazott református lelkész elnökletével megtartott emlékülésén, az előadók közül heten a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltárának aktív vagy nyugalmazott munkatársai voltak. Elsőként dr. Bilkei Irén a reformáció elterjedésének zalai vonatkozású adatait mutatta be. A következő két előadás már a 18–19. századba vezetett: Kapiller Imre egy református lelkészdinasztia Balaton-felvidéken tevékenykedő tagjának életútját ismertette, míg dr. Németh László Sándor (MNL Országos Levéltára) előadásában zalai protestáns válópereket elemzett jogtörténeti és társadalomtörténeti szempontból. Dr. Kurucz György, a Károli Gáspár Református Egyetem Történettudományi Intézetének vezetője a Keszthelyi Georgiconban oktató protestáns professzorokról szólt tudománytörténeti háttérbe ágyazott előadásában, majd dr. Hudi József, a Pápai Református Gyűjtemények levéltárának vezetője a 19. század első felének Balaton-felvidéki protestáns nemesi és lelkésztársadalmát, valamint egyes kiemelkedő személyeit mutatta be. Dr. Jáni János, az Evangélikus Országos Gyűjteményi Tanács tagja tizenkét kiemelkedő zalai evangélikus lelkész életpályáját, munkásságát ismertette. Molnár András előadása egy szepetneki család esetén keresztül a vegyes házasságok és a reverzálisok kérdését járta körül, kiemelve Deák Ferenc szerepét Zala vármegye elvi álláspontjának kialakításában. Dr. Kulcsár Bálint előadásában egy göcseji kisnemesi család és a református egyház kapcsolatával foglalkozott. Dr. Kostyál László, a Göcseji Múzeum igazgatóhelyettese a zalaegerszegi evangélikus templom építését és épületét vette górcső alá. Dr. Paksy Zoltán a nagykanizsai református gyülekezet két világháború közti, virágzó közösségi élettel és belső konfliktusokkal egyaránt jellemezhető történetéről beszélt. Dr. Gyimesi Endrének a zalaegerszegi református templom építéstörténetét ismertető előadását távolléte miatt Káli Csaba olvasta fel. Az emlékülés záró előadásában Erős Krisztina Nagy Kolozsvári István református lelkész életútját elsősorban ’56-os szerepvállalása és az emiatt őt sújtó joghátrányok szempontjából mutatta be.

A rendezvényen a hallgatóság soraiban Hodánics Péter és Zsugyel Kornél zalaegerszegi református, illetve evangélikus lelkészek, valamint a helyi gyülekezetek érdeklődő tagjai is helyet foglaltak.

Az emlékülés kísérőrendezvényeként a résztvevők a helyszínen megtekinthették a Magyar Nemzeti Levéltár tagintézményeinek iratanyagából összeállított, „Vissza a forrásokhoz” elnevezésű vándorkiállítást.

Az emlékülés meghívója:

A Zalai Hírlap galériája

A ZalaMédia tudósítása

A zalaegerszegi televízió tudósítása

Fotógaléria Zalaegerszeg város honlapján

 

Az emlékülés Zalaegerszeg Megyei Jogú Város önkormányzatának támogatásával valósulhatott meg.

Utolsó frissítés:

2017.11.03.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges