Jelenlegi hely

VI. Trianon Emléknap

„Elfelejtett parancsnok - Kratochvil Károly altábornagy” – A Nagy Háború filmeken II. (filmvetítés)
2015.06.03.

A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára szeretettel hívja VI. Trianon Emléknapjára, s egyben A Nagy Háború filmeken című rendezvénysorozatának második vetítésére: Kovács György az „Elfelejtett parancsnok - Kratochvil Károly altábornagy” című filmjének megtekintésére. A vetítést követően az alkotókkal Fekete Tamás levéltáros beszélget.
„A film a magyar történelem egyik elfeledett, kiváló alakjának, a nagyszerű hadvezérnek: Kratochvil Károlynak, az Erdélyt védő Székely Hadosztály parancsnokának életútját kíséri végig. Bemutatja azt az emberi-hazafiúi példázatot, amit a pedagógus, az első világháborút végigharcoló tiszt és a megtámadott hazát védő katona alakja jelképez. Kratochvil Károlyról vallomásai, írásai, különböző nehéz történelmi helyzetekben tett megnyilatkozásai révén éppúgy teljes, izgalmasan vonzó képet kaphatunk, mint az életművet bemutató, Kratochvil nagyságát taglaló szakemberek jóvoltából.”

Időpont és helyszín: 2015. június 4. (csütörtök) 16 óra MNL Veszprém Megyei Levéltár, díszterem (Veszprém, Török Ignác u. 1.)

A rendezvényen való részvétel ingyenes!

Csatolt állományok: 

Utolsó frissítés:

2017.03.02.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges