Veszprém megye az Európai Portálon

2015.07.22.
A Veszprém Megyei Levéltár az első, amelynek teljes fondjegyzéke elérhető az Európai Levéltári Portálon. Az 5963 rekordot tartalmazó adatbázis ugyan eltörpül a portál 4560 intézményét reprezentáló 240 497 662 leírás mellett, jelentőségét azonban egészen más adja.

A mintegy féléves fejlesztés eredményeként az MNL nyilvántartásából elkészült szabványos apeEAD nemcsak Veszprém, hanem valamennyi megyei levéltár számára lehetővé teszi, hogy nyilvántartásának teljes adattartalmát publikálja. A teljesség azt is jelenti, hogy a leírási egységekhez tartozó valamennyi adatmező kereshető, magyarán a felhasználók ugyanazt a tartalmat használhatják az integrált keresésben, mint a levéltár saját honlapján.

A Veszprém Megyei Levéltár fondjegyzéke a vármegyei iratanyag leírásával indul. Ezt az iratanyagot eredetileg a mai napig épségben megőrzött, 1782-ben készült vármegyei levéltári műemlékszekrényben őrizték. Az iratokban való keresést korábban az eredeti segédletek, illetve a papíralapú fondjegyzék, a raktári jegyzékek és fondleírások szolgálták. Ma már a digitális világ követelményeihez igazodva a nyilvántartó adatbázisokban lefuttatott keresések jelentik minden kutatás kiindulópontját.

A több levéltár anyagában való együttes keresés fontosságát nem kell külön hangsúlyozni. A ’Veszprém’ szóra keresve hét ország nyolc levéltárában, a Balaton nyugati partján fekvő ’Keszthely’ városra – ami 1950 és 1978 között tartozott Veszprém megyéhez –, hét ország 14 levéltárának anyagában kapunk találatot. Az 1997. évi Balatoni Nemzetközi Zenei Versenyen készült fénykép például a spanyol Arganda del Rey város archívumából bukkan elő.

Az apeEAD az eredetileg 1998-ban megalkotott és jelenlegi formájában 2002 óta létező Encoded Archival Description szabványra épül, de erőteljesebb megszorításaival leegyszerűsíti és egyértelműsíti az eredeti szabványt az Európai Portálra való alkalmazhatóság érdekében.

A scopeArchiv™ adatbázisából készült szabványos export nemzetközi szinten is jelentős, hiszen a programot 77 levéltár használja Európa szerte érdemi export funkció nélkül, köztük hét nemzeti levéltár és számos regionális, tartományi intézmény. Az APEx projekt keretében most az MNL számukra is segítséget nyújt, hiszen az apeEAD export a meglévő konverziós eszközöknek köszönhetően számukra is kaput nyithat az Europeana és további aggregátor szolgáltatások felé.

A fondjegyzék az alábbi linkre kattintva érhető el:
http://www.archivesportaleurope.net/hu/ead-display/-/ead/pl/aicode/HU-28960/type/hg/id/VeML

 

A hír a Magyar Nemzeti Levéltár Szakmai Koordinációs Központjának híreként jelent meg:
http://mnl.gov.hu/mnl/szkk/hirek/veszprem_megye_az_europai_portalon

Utolsó frissítés:

2017.03.02.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges