Reformáció 500 – A protestantizmus magyarországi történetére vonatkozó iratok adatbázisa

2018.11.07.
A Magyar Nemzeti Levéltár és a Reformáció Emlékbizottság együttműködése nyomán mintegy három éven át tartó, valamennyi tagintézmény közreműködésével folyó forrásfeltáró kutatás egyik eredménye a megyei levéltárak által készített Reformáció 500 elnevezésű adatbázis.

A Reformáció 500 Emlékév során minden megyei levéltár fondszintű forrásfeltárás keretében számba vette valamennyi olyan irategységét, amelyben a magyarországi protestáns felekezetekre, intézményeikre, protestáns személyekre, családokra vonatkozóan adatok találhatók. A kutatás nem csak a reformáció eseményeire, hanem az azt követő évszázadokra is kiterjedt, így a magyarországi protestáns egyházak eddigi történetére vonatkozó források adatbázisáról beszélhetünk. Minden megyei tagintézmény az őrizetében található, protestáns felekezetekre vonatkozó iratokat tartalmazó levéltári fondjai közül legalább egyet, vagy azon belül egy meghatározó korszak iratait darabszinten feltárta és feldolgozta az adatbázisban.
A feltárt iratokról a jelen levéltári szabványoknak megfelelő leírások készültek, lehetővé téve az egyszerű kulcsszavas és összetett keresést. Ezáltal lehetővé vált a megyei levéltárakban található és feldolgozott protestáns vonatkozású iratok kutatása egy közös felületen. A feldolgozott iratok nagy részéről digitális másolat készült, amelyeket az adatbázis rekordjaihoz csatolva közlünk, ezzel is segítve a kutatást.
A megyei levéltárakban fennmaradt iratok korából és a protestánsokat érintő országos folyamatok korszakából következően az adatbázisban legnagyobb hányadban 18. század végi, 19. századi és a 20. század második feléből származó iratok kerültek feldolgozásra. Kisebb mennyiségben találhatók 17. századi iratok.
Az adatbázisban feldolgozott irattípusok:
- megyei, városi közgyűlési jegyzőkönyvek és iratok
- végrendeletek
- összeírások
- II. József-kori egyházügyi iratok
- protestáns gyülekezetek iratai
- protestáns iskolák iratai
- egyéb egyházi iratgyűjtemények
- családi iratok, személyek iratai
- tanfelügyelőségek és egyéb iskolai hatóságok iratai
- megyei tanácsi iratok
- állami egyházügyi titkári iratok

A Reformáció 500 adatbázis az http://adatbazisokonline.hu portálon keresztül érhető el, keresőfelülete megegyezik a levéltári adatbázisok esetében eddig alkalmazott felülettel. Az egyes tagintézmények által készített rekordokat a levéltári hierarchia szerinti faábrába foglaltuk. Bal oldalon megjelennek az intézmények, minden intézmény további alegységekre bontható a bevitt rekordok fondcsoportok szerinti sorrendjében. Ezek tovább bonthatók az egyes rekordok szintjéig. Egyszerű kibontással áttekinthetjük, hogy mely levéltár, mennyi rekordot hozott létre és azok mely fondcsoportba, illetve fondba tartoznak.
Ha például ismerjük egy adott levéltár fondjait, akkor legegyszerűbb azt a faábrából kikeresve megnyitni és áttekinteni az abba tartozó rekordokat.


A felület jobb oldalán egy keresőablak található, melynek segítségével, lehetőség van egyszerű kulcsszavas vagy összetett keresésre.

Minden kedves kutatónak, a protestáns felekezetek története iránt érdeklődőnek ajánljuk az adatbázist!

http://adatbazisokonline.hu/adatbazis/reformacio-500

Utolsó frissítés:

2018.12.05.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges