Jutasi Őrmester túra

2015.06.05.

Jutasi Őrmester túra – Veszprém, 2015. évi programtervezete

A Jutasi Őrmester túra egy nagyhagyományú, évtizedekkel ezelőtt, civil kezdeményezésre létrejött program. Veszprém és környezetének egyedülálló kulturális és katonai értékeinek felelevenítését célozza. Az útvonal áthalad több olyan ponton, ami a Veszprémben 25 évig működő Jutasi Altisztképző Iskola emlékeinek felidézésére alkalmas.

A tavalyi év során hagyományteremtő szándékkal, némileg megújulva és átalakítva került meghirdetésre veszprémi általános-és középiskolás diákok részére. A két távban meghirdetett túra, közel 800 fő részvételével sikeresen megvalósult.

A hagyományt ápolva és folytatva kívánjuk az idei évben is a teljesítménytúrát programként ajánlani, megvalósítani. Újdonság, hogy az iskolai csoportok, diákok mellett idén felnőtt természetjárók is csatlakoznak a túrához.

Meggyőződésünk, hogy nemcsak a Veszprém melletti elköteleződést erősíti ez a program, hanem közösségépítő, léleknemesítő teljesítmény is egyben.

NYÍLT, KÖZÉPISKOLÁSOK RÉSZÉRE ~ 20 KM-ES,

ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK RÉSZÉRE ~ 9 KM-ES TELJESÍTMÉNYTÚRA

BEMUTATÓ/INFORMÁCIÓS ÁLLOMÁSOKKAL

A középiskolák útvonala: Szentháromság tér, Hősök kapuja, Országzászló (VMJV Polgármesteri Hivatal), Laczkó Dezső Múzeum, Alsóvárosi temető (Hősi emlékmű), 31-esek emlékműve (Vörösmarty tér), Felszabadulási-emlékmű (Jutasi út), Légierő-emlékmű (Táborállás park), Megyei Levéltár (Jutasi Altisztképző), Jutas kápolna, Ejtőernyős-emlékmű (Jutas-puszta), Erdei iskola 1., Honvédelmi ismeretek, Toborzó pont (Honvédségi felüljáró), Erdei iskola 2. (Ördög-szikla), Laczkó-forrás, Benedek-hegy, Szentháromság tér

Az általános iskolák útvonala: Szentháromság tér, Hősök kapuja, Országzászló (VMJV Polgármesteri Hivatal), Laczkó Dezső Múzeum, Alsóvárosi temető (Hősi emlékmű), 31-esek emlékműve (Vörösmarty tér), Felszabadulási-emlékmű (Jutasi út), Légierő-emlékmű (Táborállás park), Megyei Levéltár, Honvédelmi ismeretek (Jutas vitéz kilátó), Benedek-hegy, Korona-emlékhely, Szentháromság tér

A túra ideje: 2015. június 9. (kedd), várhatóan 08.00 órától kb. 16:00 óráig

Időtartama: 4-7 óra

Rajt: Szentháromság térről, kb. 10 perces időközökkel

Eső esetén is megrendezésre kerül. Tanári kíséret szükséges. Személyi mentés szükség esetén biztosított.

Feladatok:

  • Tájékozódás térkép alapján (szalagozás)
  • Kérdések (a látnivalók helyszínén beszerezhető információk alapján)
  • Honvédségi ismeretek (akár interneten letölthető adatok)
  • Honvédségi bemutató sátor
  • A Jutasi Őrmester képzés áttekintése a Levéltárban
  • Erdei ismeretek

AZ INDULÓK RÉSZÉRE:

  • Térkép/tájékoztató füzet a látnivalókról
  • „Fontos tudni” információk
  • Kérdés sor
  • Frissítő (víz, gyümölcs, csoki)
  • Elismerés (emléklap, karkötő, oklevél és díjazás az iskola létszámához képest legtöbben befejező iskolák részére)

Közreműködő szervezetek:

  • VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ELSŐ VILÁGHÁBORÚS CENTENÁRIUMI EMLÉKBIZOTTSÁGA
  • VERGA ZRT.
  • MATASZ VMSZ
  • Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára
  • MH LÉGI VEZETÉSI ÉS IRÁNYÍTÁSI KÖZPONT
  • MH 54. VESZPRÉM RADAREZRED
  • MH NYUGAT-MAGYARORSZÁGI HADKIEGÉSZÍTŐ PARANCSNOKSÁG (TOBORZÓ ÉS ÉRDEKVÉDELMI IRODA, VESZPRÉM)
  • Klebelsberg Intézményfenntartó Központ
  • VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG

Utolsó frissítés:

2015.09.07.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges