Jelenlegi hely

Jeruzsálemhegy

Veszprémi Kaleidoszkóp IV.
2018.10.17.
A Veszprémi Kaleidoszkóp sorozat negyedik darabja, amelynek megjelenését a reformáció emlékévéhez kapcsoltuk, Veszprém Jeruzsálemhegy nevű városrészének történetét meséli el.

2010-ben kezdte meg civil kezdeményezésre a Veszprém Megyei Levéltár gyűjteni a Veszprém városáról készült és magántulajdonban, fényképalbumokban megbújó fotókat és a hozzájuk tartozó történeteket.

A kezdeményezés nagy sikert aratott a város lakosai és az innen elszármazottak körében. Olyannyira, hogy az egyszeri, pár hónapos kezdeményezésből azóta is tartó, egyre több irányba induló projekt lett. A projekt egyik része egy kiadványsorozat, amelyet 2013-ban indítottunk el, s azóta már a negyedik köteténél tart. A kiadványokban Veszprém egy-egy városrészét mutatjuk be archív fotókon, történeteken keresztül, visszakalauzolva az olvasót a 19. századba, a 20. század elejére.
A sorozat negyedik darabja, amelynek megjelenését a reformáció emlékévéhez kapcsoltuk, Veszprém Jeruzsálemhegy nevű városrészének történetét meséli el. A 18. század elején a város protestáns lakosai, amikor a várból kiszorultak, a korábbi lakóhelyüktől északnyugatra fekvő dombokon telepedtek le. A városrész is tőlük kapta nevét. A ma is erős polgári öntudattal rendelkező lakosok által lakott településrészt egykor a református kisnemesek, iparosok utódai népesítették be. A kertvárosias hangulatú utcákba és terekbe csak itt-ott épültek azok egységes képét megbontó modern középületek. Lakótelepe is csak egy van a városrésznek.
A több száz képével, érdekes történetével a kötet arra tesz kísérletet, hogy megismertesse a városrész múltját az érdeklődőkkel, erősítse a tősgyökeres jeruzsálemhegyi lakosok identitását, és kialakítsa a lakóhelyükhöz való kötődést azokban is, akik csak mostanában költöztek a településrészbe.
A kiadvány egyfajta történeti útikönyvként is olvasható, segítségével bejárható a városrész a távolabbról érkezett érdeklődőknek is.

A kiadványt Márkusné Vörös Hajnalka írta és szerkesztette, munkatársa Bontó László volt.

A kötet bemutatására október 30-án kerül sor Budapesten, a Magyar Nemzeti Levéltár reformációs projektzáró rendezvényén. Ezt követően Veszprémben sajtótájékoztatót és könyvbemutatót is tervezünk, amelyek időpontjáról hírfelületeinken fogjuk tájékoztatni a nagyközönséget.

Utolsó frissítés:

2018.11.06.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges