Az Év Levéltári Kiadványa 2015 (díjátadó)

2016.02.01.
A Magyar Levéltárosok Egyesülete által alapított Az Év Levéltári Kiadványa díj 2015. évi díjazottjainak ünnepélyes díjátadó rendezvényére 2016. január 28-án, csütörtökön 11 órakor került sor Budapesten, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. Idén is elismerő díjazásban részesült levéltárunk egy kiadványa Monográfiák, tanulmánykötetek kategóriában: levéltárunk igazgatója, Hermann István (PhD) A veszprémi egyházmegye igazgatása a 18. században (1700-1777) című könyve kategóriájának második díját nyerte el. Gratulálunk eredményéhez!

"A kötet alapját a szerző 2011-ben megvédett doktori disszertációjának szövege képezi, amelyet Hermann István az azóta eltelt közel fél évtized kutatási eredményei figyelembevételével bővített ki és dolgozott át.

A szerző munkájában átfogó képet rajzol a Dunántúl közel felére kiterjedő római katolikus egyházmegye 18. századi újjászervezéséről – a mellékelt térképeknek köszönhetően szó szerinti értelemben is. Megközelítésmódja alapvetően intézménytörténeti indíttatású, a plébániahálózat bővülésének felrajzolása és a középszintű egyházigazgatási egységek, az esperesi kerületek vizsgálata elsődlegesen ezt követeli meg. Ez két szempontból is indokolható: egyrészt sem a veszprémi egyházmegye esetében, sem más Kárpát-medencei egyházmegye esetében korábban nem készültek ilyen jellegű, teljességre törekvő elemzések; másrészt az intézménytörténeti háttér feltárása bázisául szolgálhat a további egyháztörténeti kutatásoknak. Az intézménytörténeti megközelítés mellett helyet kapott ugyanakkor a munkában a társadalomtörténeti kérdésfeltevés is, amikor a szerző az egyházmegye irányításában szerepet játszó csoportokat, azok személyi összetételét, és az ebben bekövetkezett változások okait vizsgálta." (részlet Boross István mb. igazgató pályázati leírásából)

 

Utolsó frissítés:

2016.04.14.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges