Jelenlegi hely

Levelek a múltból (2019. október)

2019.10.24.

 

„Pynteken vyz kerezt napian az wy kalendarium zerynth”

A Gergely-naptár 430 éve Vas megyében


keresztény naptár használata a középkorra nyúlik vissza, miután a 8. században Beda Venerabilis a nagyszabású történeti munkájához a Krisztus születésétől való évszámítást választotta kronológiai alapként. Ennek ötlete még az 5. században élt Dionysius Exiguus római tudóstól származik. Ő állapította meg a rendelkezésére álló források alapján Krisztus születésének dátumát és javasolta, hogy ne a keresztényüldöző Diocletianus uralkodásától, hanem megváltásunk kezdetétől számoljuk az éveket. Hogy Dionysius tévedett néhány évnyit a kalkulációban, már a 11. században, Marianus Scotus előtt is ismert volt, azt pedig, hogy a Iulius Caesar bevezetette naptár kicsit siet – évente kb. 11 percet –, ugyancsak észrevették. A 16. századra már oly nagy volt az eltolódás a tavaszi napéjegyenlőség számolt és megfigyelhető értéke között, hogy komoly nehézséget jelentett a Húsvét időpontjának meghatározása. Mégis csak XIII. Gergely pápa szánta el magát a reformra: 1582. október 4. csütörtök után 15-ét, pénteket kellett írni, hogy az évszázadok alatt felgyülemlett 10 napnyi hibát helyesbítsék.
Az eltüntetett 10 nap nem kis zavart okozott a közéletben. Gondoljunk csak a határidők megváltozására, különös tekintettel arra, hogy az akkori viszonyok között nem olyan gyorsan értesülhetett mindenki a változásról, mint pl. manapság, bár a bulla február 24-i kihirdetésétől a bevezetés időpontjáig elegendőnek tűnő felkészülési idő telt el... A Habsburgok országaiban viszonylag hamar – bár nem azonnal – fogadták el.
Számos adat tanúsítja, hogy az országnagyok, hivatali levelezésükben hamar áttértek a javított naptárra. Draskovics György kalocsai érsek és magyar kancellár 1583. szeptember 21-én Sopron városához intézett levelében előírta az új naptár használatát. Radéczi István egri püspök, királyi helytartó 1583 decemberében már az új számítás szerint keltezett: „secundum cursum novi calendarii in festo beati Nicolai episcopi et confessoris”, azaz: Szent Miklós napján, az új kalendárium szerint.(1
A dunáninneni nemesség és a protestánsok azonban egyfajta katolikus huncutságot véltek benne fölfedezni, „illegitim”-nek nevezve azt, kérték az uralkodót, hogy országgyűlésen történő megvitatás, jóváhagyás hiányában, tiltsa be használatát. Nagy nehezen az 1588. évi országgyűlés 28. articulusa mondta ki az új naptár használatát, még a törvény szövegében is kihangsúlyozva, hogy „ezt semmi más, mint egyedül a királyi felség hatalmánál fogva engedik életbe léptetni”. A horvát rendek ellenben Isten, nem pedig a király iránti tekintetből fogadták el.(2
A vasvári káptalan hiteleshelyi dokumentumaiban tükröződnek ezek a problémák. Egyik legkorábbi jele a naptárváltásnak egy tanúvallatási jegyzőkönyv keltezése 1589-ből, amely magyar nyelven maradt fenn.(3
Mivel a protestánsok 1591. évi nagykárolyi (ma: Carei, Románia) zsinata visszatért a régi naptár használatához, az 1599-i országgyűlés 45. articulusa szigorú büntetésekkel akarta annak használatát megszüntetni.(4
Ugyancsak a vasvári hiteleshelyi anyagban maradt fenn egy irat, amely a keltezési bizonytalanságot is mutatja: „Anno 1591 feria quarta proxima post” után áthúzva: „festum Philippi et Iacobi apostolorum iuxta stylum reformati calendarii”, fölé írva pedig: „Dominicam Misericordie”.(5
Egyértelműnek látszó kérdések megoldása és főleg az egész társadalom általi elfogadtatása, mint látszik, nem könnyű feladat.

Jegyzetek

[1]   Knauz Nándor: Kortan hazai történelmünkhöz alkalmazva. Bp., 1876. (továbbiakban: Knauz, 1876.) 28. p.; Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei levéltára (továbbiakban: MNL VaML) A Vasvár–Szombathelyi Székeskáptalan Hiteleshelyi Levéltára. Litteralia instrumenta (továbbiakban: VSZHL Litt. inst.)  fasc. 87. nr. 66.

[2] Knauz, 1876. 30. p.
 
[3] MNL VaML VSZHL Litt. inst. fasc. 20., nr. 9
.
[4] Szentpétery Imre: Chronologia. Bp., 1923. 38. p. (A magyar történettudomány kézikönyve; 2/5.); Helyenként még a 17. század harmadik évtizedében is éltek a régi számítással. A protestáns világ egészen a 18., az ortodoxok pedig a 20. századig halogatták az áttérést. A végén már 13 napnyi eltérést kellett kiiktatni.
 
[5] MNL VaML VSZHL Litt. inst. fasc. 98. nr. 60. A régi számítás szerint a Misericordiae vasárnap (április 18.) utáni szerda április 21-re, az új számítás alapján pedig (Misericordiae április 28.) május 1-jére, azaz Fülöp és Jakab apostolok napjára esett. A relatio a káptalanban a Cantate vasárnap utáni hétfőn történt, azaz a régi naptár szerint május 3-án, az új szerint május 13-án.

Kóta Péter



Tanúvallatási jegyzőkönyv keltezése, 1589.
MNL VaML VSZHL Litt. inst. fasc. 20., nr. 9..
 

Keltezési bizonytalanság hiteleshelyi iraton, 1591.
MNL VaML VSZHL Litt. inst. fasc. 98. nr. 60.

Utolsó frissítés:

2021.08.17.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges