Jelenlegi hely

XXII. Levéltári Nap a Tolna Megyei Levéltárban

2018.11.20.

2018. november 15-én immár 22. alkalommal rendezte meg levéltári napját a Tolna Megyei Levéltár. A rendezvénynek hagyományosan a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának épülete adott otthont.

Köszöntő beszédében prof. dr. habil Szécsi Gábor Csc., a kar dékánja kiemelte ennek a hagyományos együttműködésnek a jelentőségét, és kifejezte azt reményét is, hogy ez az együttműködés a közeljövőben tovább erősödik más rendezvények kapcsán is. Prof. dr. Ö. Kovács József, a Magyar Nemzeti Levéltár megyei főigazgató-helyettese megnyitójában üdvözölte az intézmény levéltárosainak azt a törekvését, hogy kutatásaikban, előadásaikban a vidéktörténet egy-egy apró epizódját kívánták feleleveníteni. 

Az első előadásban dr. Várady Zoltán főlevéltáros, a Tolna Megyei Levéltár igazgatója a középkori epigráfia-kutatás programját és eredményeit mutatta be. Ezt követően Maul-Link Dóra főlevéltáros előadásában azt a gondolatot támasztotta alá, hogy a 18. században a törvény elé állított nők jelentős része bár bűnös volt súlyos bűncselekmények elkövetésében, de legalább olyan mértékben voltak a kor és nemiségük áldozatai is. A harmadik előadásban Asztalos Zoltán levéltári kezelő Kircz István kántortanító figyelemreméltó életpályáját mutatta be. A szünet előtti blokkot dr. Kunné Tornóczky Andrea levéltáros előadása zárta, amelyben a megye cserkészmozgalmának néhány epizódját villantotta fel a hallgatóságnak. 

A szünet utáni első előadásban Aradi Gábor levéltáros az I. világháború utáni időszak elfeledett nemzetőrségéről beszélt, Marosi Tibor levéltáros pedig a Tolna megyében szintén ebben az időszakban elkövetett politikai gyilkosságok egy részét ismertette. Harmadik előadóként Ruzsa Éva főlevéltáros, igazgatóhelyettes asszony azokat a kihívásokat ismertette, amelyekkel a szekszárdi városvezetésnek a 20. század közepén szembesülnie kellett. Utolsó előadóként Hecker Henrietta segédlevéltáros a faddi moziban 1960 és 1972 között vetített filmjeinek rövid elemzését adta.

A levéltári napot kötetlen, de tartalmas szakmai megbeszélés követte. 

Utolsó frissítés:

2018.11.20.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges