Jelenlegi hely

Összesen százhárom bonyhádi vesztette életét a Don-kanyarban

2018.01.29.

Jelenlegi tudomásunk szerint összesen százhárom bonyhádi illetőségű személy – ötvennyolc katona és negyvenöt munkaszolgálatos – vesztette életét a Don-kanyarban hetvenöt éve tetőző harcokkal összefüggésben. Azaz, nem feltétlenül mindenki a folyónál zajló áttöréskor halt meg, hiszen már a felvonuláskor is történtek áldozatokkal járó összecsapások: de a többségnek kétségkívül a Don-menti vidék lett a végső nyughelye.

Róluk is megemlékeztek nemrég Bonyhádon, a Völgységi Múzeumban, ahol dr. Szőts Zoltán igazgató könyvbemutató alkalmából köszöntötte a megjelenteket. A tolnai hadosztály a Don-kanyarban című kötetről a szerzőpáros osztotta meg gondolatait. Aradi Gábor, a megyei levéltár munkatársa a könyv szerkezetével, Szabó Péter hadtörténész pedig a tartalmával ismertette meg a közönséget. A rendezvényen megjelent dr. Isaszegi János ny. vezérőrnagy, a HM Zrínyi Kiadó vezetője. A kötet a Honvédelmi Minisztérium 100 százalékos költségviselésével készült el, és az említett kiadó gondozásában jelent meg.

https://www.teol.hu/kultura/helyi-kultura/osszesen-szazharom-bonyhadi-vesztette-eletet-a-don-kanyarban-1009325/

Utolsó frissítés:

2018.01.29.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges