Jelenlegi hely

Nyári táborozók a levéltárban

2019.06.24.
A Babits Mihály Általános Iskola és a PTE IGY Gyakorló Iskola diákjai jártak intézményünkben 2019. június 18-án és 19-én.

Kevés gyermek van manapság, akire egész nyáron a szülei, nagyszülei vigyáznak. Sokan vannak, akik nem tudják megoldani másképp csemetéjük nyári felügyeletét, csak egy-egy tábor beiktatásával. A tábort szervező intézmények pedig igyekeznek a gyerekeknek olyan programot összeállítani, amely során különleges, érdekes helyszínekre is el lehet látogatni, olyan helyekre, ahová a tanév során általában nem jutnak el a tanulók.

A Tolna Megyei Levéltár a nyári szünidőt két nyári tábor vendégül látásával kezdte. A Babits Mihály Általános Iskola nyári táborozói már második alkalommal látogattak el hozzánk, a csoport tagjai között néhányan már tanórán is jártak intézményünkben. Az első ízben hozzánk látogató diákok megismerkedtek az épület történetével, a levéltár feladataival, és kíváncsian böngészgették, betűzgették a régi dokumentumokat, miközben örömmel állapították meg, hogy bizony, a régi korok írástudóinak sem volt mindig tökéletes a helyesírása. Az idősebbek önállóan fedezhették fel az 1848-49-es forradalom és szabadságharc Tolna megyei eseményeit és az iskolaállamosítás folyamatait bemutató kiállításunkat, ahol nagy sikert aratott a Jancsi és az iskola című tanmese. A 19 fős diákcsapatot Csapóné Babos Erika tanárnő kíséretében láthattuk vendégül.

A PTE IGY Gyakorló Általános Iskola tanulói voltak a második csoportunk tagjai, ők a címerek világával ismerkedtek meg: a foglalkozás során mindenki elkészítette a saját kis minikönyvecskéjét. A minikönyvecske segítségével pedig a nyári tábor bátor és igazszívű apródjai ügyességükért a királytól nemességet is nyertek, de cserébe el kellett készíteniük a saját címerüket. A címerek között volt klasszikus címeralakokat felvonultató, pl. sárkányt ábrázoló, és modernebb, horgászbotos, versenyautós is. A 21 fős csoportot R. Szabó Emese tanítónő kísérte.

A nyári táborok jó lehetőséget teremtenek arra, hogy a gyerekek kötetlenebb formában ismerkedhessenek meg a levéltári iratanyaggal: szabadon és bátran kérdezhetnek, véleményt nyilváníthatnak, miközben egyre jobban megismerik saját magukat és társaikat is. Bízunk benne, hogy a szabadidő eltöltésének ezen hasznos formája egyre nagyobb vonzerőt jelent majd az iskolák nyári táborai számára.

 

Utolsó frissítés:

2019.06.24.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges