Jelenlegi hely

Levéltári napot tartottak vezérfonallal

2019.11.22.

Válságos helyzetek – válaszok. Ezt a címet viselte az MNL Tolna Megyei Levéltára XXIII. Levéltári napja. A PTE KPVK előadótermében tartott rendezvény résztvevőit prof. dr. habil Szécsi Gábor egyetemi tanár, a PTE KPVK dékánja köszöntötte, dr. Ö. Kovács József, a Magyar Nemzeti Levéltár megyei főigazgató-helyettese levélben tolmácsolta üdvözletét.

– Az előadások ez alkalommal is különböző korokat és témaköröket öleltek fel – nyilatkozta dr. Várady Zoltán Csc. főlevéltáros, az MNL Tolna Megyei Levéltára igazgatója, a konferenciai levezető elnöke. – Ez azt jelenti, hogy az időtáv az ókortól az újkorig terjedt. Valamennyi esetre igaz, hogy vezérfonalként a válságos helyzetre adott jó, vagy kevésbé jó válasz szolgál. Ez tehát a magyarázata az átfogó címnek. Örvendetes, hogy most is köszönthettük a három szomszédos megye hozzánk érkező, levéltáros munkatársait. A Baranya, Bács-Kiskun és Somogy megyei kollégák részvételével zajló találkozónk így regionális jelleget kapott.

Hirdetés

Elsőként dr. Fazekas Ferenc Phd. lépett a pulpitusra. A PTE BTK egyetemi adjunktusa a Paks határában elhelyezkedő, egykori római katonai erőd, Lussonium példáján mutatott be egy esettanulmányt. Veresmarti Mihály megtérése históriája címmel dr. Balázs Kovács Sándor ny. főmuzeológus, néprajzkutató, történész a közönséget az 1600-as évekbe kalauzolta. Prof. dr. habil. Kurucz György, a Károli Gáspár Református Egyetem rektorhelyettese az 1785 és 1846 között élt Festetics László nyugat-európai gazdasági és tudományos kapcsolatait részletezte. Ruzsa Éva főlevéltáros, az MNL TML igazgatóhelyettese az 1919-ben Szekszárdon kivégzett Bertók Róbertné személyiségét hozta közel a jelenlévőkhöz. Marosi Tibor József, a TML levéltárosa a vadász századok 1919-es tevékenységébe engedett bepillantást. Végezetül Hecker Henrietta „Boszorkányperekkel” a bullying ellen című előadása hangzott el.

Eredeti cikk:

https://www.teol.hu/

Utolsó frissítés:

2020.12.03.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges