Levéltári előadás a IV. Országos Hon- és Népismereti Konferencián

2017.11.24.

Idén 4. alkalommal rendezték meg az egyetemisták számára a Hon- és Népismereti Konferenciát 2017. november 17 és 19 között Szekszárdon.

 

A Honismereti Szövetség és a Tolna Megyei Egyed Antal Honismereti Egyesület szervezésében megtartott esemény témája az iskolai és iskolán kívüli honismereti szakkörök voltak. A meghívott előadók között többen több éves, évtizedes gyakorlatuk alapján tudták bemutatni azokat a módszereket, lehetőségeket, amelyek segítségével a gyermekeket a honismeret iránt nyitott, érdeklődő fiatalokká tudják formálni.

Ezt a tevékenységet már óvodás korban el lehet, sőt el kell kezdeni, mutatott rá a szombati nap első előadója, Szentesné Nagy Éva szakvezető óvónő (Pécsi Tudományegyetem IGY Gyakorlóiskola, AMI és Gyakorlóóvoda). Andrásné Marton Zsuzsanna múzeumpedagógus (Wosinsky Mór Megyei Múzeum) a múzeumban rejlő lehetőségeket mutatta be, Liebhauser János könyvtárigazgató (Illyés Gyula Megyei Könyvtár) a témával kapcsolatban a világháló adta lehetőségek kiaknázására hívta fel a figyelmet.

 

Levéltárunk munkatársa, Hecker Henrietta segédlevéltáros a Tolna Megyei Levéltárban a tavalyi évben hosszú idő után újból elindított levéltár-pedagógiai fejlesztésekről számolt be: szerteágazó kezdeményezéseink egyik elemének bemutatásával demonstrálta, hogy a levéltár is teljes mértékben alkalmas a honismereti ismeretek sokoldalú átadására. Az előadás gyakorlati részének központi motívuma a címer volt: több megyei település hozzájárulását adta címerének oktatási célú felhasználására. A hallgatók ezeket a címereket vizsgálva ismerhették meg a települések gazdasági, felekezeti, etnikai viszonyait, kaphattak ismereteket a települések alapítási körülményeiről, a végtelen sokaságú ábrák szimbolikus jelentőségeiről. A tematika alapján a vizsgálódásba bevonható a magyar államcímer kialakulása is, a történelem során bekövetkezett változások okainak megismerése - a lehetőségek, azaz a címerek és a velük kapcsolatban feltehető kérdések tárháza végtelen, érdemes élni ezzel a lehetőséggel is nemcsak hon- és népismeret oktatásakor, hanem akár egy-egy matematika-, földrajz- vagy irodalomóra idején is, zárta a bemutatót az előadó.

Utolsó frissítés:

2017.11.24.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges