Jelenlegi hely

Doni áttörés – máig ható utórezgései vannak

2018.01.16.

Az elmúlt évben hagyta el a nyomdát a Tolnai hadosztály a Don-kanyarban című könyv, mely – a korábban megjelent, Tolnai honvédek a Donnál című kötettel együtt – emléket állított a 2. magyar hadsereg Tolna megyei honvédjeinek és tisztjeinek. A doni frontot megjárt katonák leszármazottai közül többen is felvették a kapcsolatot az Aradi Gábor – Szabó Péter szerzőpárossal. 

Hadd mondjak ez úton is köszönetet adatszolgáltatóinknak, akik számos, általunk nem ismert dokumentumra, fényképre, információra hívták fel figyelmünket – mondta el lapunknak Aradi Gábor, a Tolna Megyei Levéltár tanácsosi címmel rendelkező levéltárosa. – Tették ezt annak ismeretében, hogy nem készülünk egy újabb, hasonló összefoglaló munkára. Mégis, hogy a birtokukba jutott történeti anyag ne csak a levéltár iratanyagát gazdagítsa, a doni áttörés 75. évfordulóján szeretnénk megismertetni az olvasókat a 2. hadsereg egy honvédjével és egy tisztjével.

Az 1908-ban Újdombóváron született Balassa István az 1920-as évek végén került Dombóvárról Szekszárdra. 1930-tól, az akkor Horthy Miklós nevét viselő kórházban lett ápoló. Feleségével, Mehlmann Paulával együtt az úgynevezett régi kórházban jutott szolgálati lakáshoz. Megannyi sorstársához hasonlóan 1942 áprilisában megkapta már nem az első katonai behívóját, és mint tartalékos őrvezető április 26-án bevonult Tolnára a 12. tüzérezredhez. 1942 augusztusában részt vett a Donnál a korotojaki harcokban. Itt az egyik ütközetben kimentette a sérült Fekete László főhadnagyot a közelharcból. Eközben maga is megsebesült és kórházba került. Hőstettéért megkapta a Magyar Bronz Vitézségi Érmet. Felépülése után ismét részt vett a II. világháború több ütközetében és újabb három kitüntetést kapott. Majd szovjet hadifogságba esett, ahonnan 1945. augusztus 22-én szabadult. 1970-ben történt nyugdíjazásáig és még utána pár évig a szekszárdi Balassa János Kórházban dolgozott portásként. Példás házasságában nevelte fel István és Mária nevű gyermekeit, feleségét hosszú éveken át gondosan ápolta. 1984-ben hunyt el Szekszárdon. 

https://www.teol.hu/kultura/helyi-kultura/doni-attores-maig-hato-utorezgesekkel-994899/


 

 

Utolsó frissítés:

2018.01.16.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges