Családfakutató, családtörténeti tábor Tolnán

2019.05.13.

2019. május 10-11-én a tolnai Szilvia Vendégházban az Artistic-Events Rendezvényszervező Kft. a Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltárának közreműködésével első alkalommal rendezte meg családtörténeti táborát. 

A nyitó előadást szombat délelőtt Ruzsa Éva, az MNL Tolna Megyei Levéltárának igazgatóhelyettese tartotta a levéltári kutatási lehetőségekről. Ezt követően interaktív beszélgetés házigazdái voltak Kocs János, az Erdélyi Genealógiai Társaság elnöke és László Gergely Pál író, aki erdélyi és bukovinai családok történetét kutatja. A délután első előadója, Rudolf László családfakutató a bukovinai székelység Tolna megyei emlékeiről, illetve az idetelepülteket feldolgozó családkönyveiről beszélt, beavatva a hallgatóságot az adatfeldolgozás néhány érdekes vonatkozásába is. A délután második előadója, Hecker Henrietta segédlevéltáros (PTE "Oktatás és Társadalom" Neveléstudományi Doktori Iskola, PhD-hallgató) "Enyém, tied, mienk - családmodellek régen és ma" című előadásában a családszerkezet történeti változásairól beszélt szociológiai megközelítéssel. A záró előadást dr. Fazekas Attila Tibor jogász tartotta a bukovinai székelység házasodási szokásairól jogi néprajzi megközelítésben. 

A rendezvény zárszavában Tusa Zsuzsanna szervező hangsúlyozta a családtörténeti kutatások fontosságát, és kifejezte ebbéli reményét, hogy a tábor nem egyszeri alkalommal került megrendezésre, hanem egy hosszabb, gyümölcsöző együttműködés alapját jelenti a Tolna megyei családkutatók közösségének összekovácsolásában. 

A rendezvényről készült fotók az Artistic-Events Facebook-oldalán, az alábbi linken tekinthetőek meg:

Családtörténeti tábor képekben

Utolsó frissítés:

2019.05.13.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges