Hírek

2021.11.10.
A Hetedíziglen projektben induló új sorozatunkban olyan családkutatókat ismerhetnek meg, akik régóta foglalkoznak az ősök feltárásával.
2021.11.05.
2021 októberében két alkalommal, 20-án és 27-én látogattak el hozzánk a Hetedíziglen programjainkra a Nyíregyházi Egyetem történelem szakos hallgatói tanáruk, Dr. Gulyás László Szabolcs vezetésével.
2021.11.04.
A Hetedíziglen programjaink keretében október 18-án Dr. Szilágyi László kutatótanár diákjai vettek részt a Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégiumból egy komplex családkutatási foglalkozáson levéltárunkban, amelyet Garas Norbert és Szemán László vezetett.
2021.11.03.
1944-ben halottak napja után a Nyíregyházát elfoglaló Vörös Hadsereg katonái megkezdték a városban összegyűjthető civil lakosok elhurcolását. A 2300 nyíregyházi közül kevesen élték túl a szovjet kényszermunka táborokat.
2021.10.28.
Az NKA támogatásának köszönhetően indul az Arcok és könyvek a történelemtudomány műhelyéből című sorozatunk új évada, amelyben kutatóintézeteket, -csoportokat mutatunk be.
2021.10.27.
Közeledik a Mindenszentek és a halottak napja. Ilyenkor emlékezve elhunyt szeretteinkre gyakrabban szóba kerülnek az ősök, a családtagok. Az elmúlt századokban, amikor elődeink igyekeztek felkészülni a halálra, a távozásra, fontos volt számukra, hogy biztonságba tudják itthagyott szeretteiket, ezért végrendelkeztek. Ezekre a családi kapcsolatokról, vagyoni viszonyokról is fontos információkat tartalmazó testamentumokra szeretnénk felhívni a figyelmet.
2021.10.25.
Kedves Diákok! K ö z e l e d i k a K a r á c s o n y! Készítsetek ajándékba családfát vagy családtörténeti prezentációt!
2021.10.22.
Az 1956-os forradalom 65. évfordulójára emlékezve ajánljuk az érdeklődők figyelmébe a NEB 1956-os pereket bemutató adatbázisát, múltrekonstrukciónkat és ajánló bibliográfiánkat.
2021.10.22.
A szakirodalom a szatmári térségben az első között említi Mátészalkát, mint ahol már 1956. október 25-én felvonulást szerveztek a budapesti forradalmi események hatására.

Oldalak