Nyíregyházi Kutatódiákok I. Társadalomtudományi Konferenciája a Levéltárban

2017.01.18.
2017. január 16-án, Nyíregyházán, a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárában tartottuk meg a Nyíregyházi Kutatódiákok I. Társadalomtudományi Konferenciáját.

Lehetséges-e, hogy egy középiskolás diák társadalomtudományi kutatómunkát végezzen és annak eredményeit az érettségin és saját iskolájának falain kívül is bemutathassa? Vajon hányszor fordulhat elő, hogy a társadalomismeret és az etika, emberismeret tantárgyak tanárainak megköszönjék azt a felkészítő munkát, amelynek eredményeként évente több száz tanuló tehet érettségit megyénkben e tantárgyakból? Vajon vannak-e megfelelő alkalmak, hogy városi szinten az érettségi előtt álló diákok és a tavaly már sikerrel leérettségizettek találkozhassanak és konzultálhassanak?

Ezek a kérdések és az ebből fakadó igény hívták életre kis Konferenciánkat! Szeretnénk szakítani a közömbösség és az iskola falai közé való bezárkózás hagyományaival, s szeretnénk, hogy a közgyűjtemények nyitottságát a szakmai kapcsolatok elmélyítésére minél többen észrevegyék és értékeljék!

A Konferencián mintegy 65 diák – a Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium, a Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium és a Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium tanulói – négy előadást hallgathattak meg.

  • Dr. Szilágyi László a társadalomtudományok kutatásmódszertanának legfontosabb alapelveiről és etikájáról tartott előadást a 2017. évi etika és társadalomismeret projekttémáinak példáin keresztül.
  • Zsatku Bettina (Corvinus Egyetem hallgatója) 2016. évi társadalomismeret projektmunkáról, fotókiállításáról (Szubkultúra, underground és megítélése Magyarországon), - felkészítő tanár Németh Gyula tanár úr (Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium);
  • Lucsánszki Dóra 2016. évi etika érettségi projektmunkájának felkészülési szakaszáról;
  • Hegedűs-Bacskai Nelli (a Debreceni Egyetem hallgatója) szintén a 2016. évi etika érettségi projektmunkájának tapasztalatairól és eredményeiről (A valóra vált álom – tinédzserek jövőképe) számolt be.

Utóbbi előadók felkészítő tanára Cserlakiné Hagymássy Krisztina tanárnő volt (Nyíregyházi Arany János Gimnázium Kollégium és Általános Iskola).

A bevezető előadás prezentációja és Zsatku Bettina fotói megtekinthetők a Levéltár honlapján.

Köszönjük a felkészítő tanárok munkáját és köszönjük Kujbusné dr. Mecsei Éva igazgatónő, a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárának nyitottságát konferenciánkra – bízunk a sikeres folytatásban!

 

        Dr. Szilágyi László – Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium

 

Utolsó frissítés:

2017.04.12.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges