Legújabb kiadványunk bemutatója Szatmárnémetiben

2017.11.09.
2017. november 7-én Szatmárnémetiben hallhattak az érdeklődők Barkóczy Krisztináról, abból az alkalomból, hogy nemrég jelent meg a férjéhez, Károlyi Sándorhoz írott leveleinek 2. kötete.

A szatmárnémeti Identitás Alapítvány és a Szent István Kör különleges könyvbemutatóra invitálta az érdeklődőket, hiszen a Rákóczi-szabadságharcban és a megye életében is jelentős szerepet játszó Károlyi Sándor feleségének, Barkóczy Krisztinának a levelei segítségével időutazásra hívta a jelenlévőket. Kovács Ágnes, a levéltárunk által megjelentetett kötet szerkesztője, a levelek feldolgozója előadásában ugyanis életközelbe hozta  a 300 éve élt nagyasszonyt: a gyermekeiért aggódó anyát, a gyengéd szeretetét sok apró megjegyzésben kinyilvánító feleséget, aki kiváló gazdasszonyként irányította a birtokot és mélyen hívőként elfogadta az életét, amelyben Isten döntését tisztelte. A levelek nem politikatörténeti dokumentumok, hanem a házasfelek közötti információcserére szolgáltak, így a mindennapi élet tükrei. Nyelvi sajátosságaikról a forráskiadvány lektora, Mészáros Kálmán szólt.

A rendezvényen Laczlavik György, az MNL OL családi és magánlevéltárak főosztályának vezetője röviden bemutatta az elmúlt évben Nyíregyházán alakult Károlyi-kutatócsoportot is, amelynek Fehérvárcsurgón tartott idei rendezvényén már megismerhették a szakemberek az NKA támogatásával megjelent könyvet.

A kötet következő bemutatója Nyíregyházán a levéltárban lesz 2017. december 18-án.

Fő támogatónk:

 

Utolsó frissítés:

2017.11.17.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges