Jelenlegi hely

Könyvbemutató Nagykárolyban

2019.07.17.
A Károlyi Kutatócsoport rendezvényének keretében 2019. július 12-én Nagykárolyban is megismerhették az érdeklődők Barkóczy Krisztina férjéhez, Károlyi Sándorhoz írott leveleit. A Kovács Ágnes által közreadott forráskiadvány második kötetét levéltárunk jelentette meg tavaly az NKA Közgyűjteményi Kollégiumának támogatásával. Az MNL keretein belül működő kutatócsoport tagjai már különböző alkalmakon (workshop, szakmai beszélgetések, nyilvános konferenciák) ismertették meg az érdeklődőkkel a legújabb kutatási eredményeket. Károlyi Sándor születésének 350. évfordulója alkalmából ezúttal Nagykárolyban a Károlyi-kastélyban idézték fel a család egyik legismertebb tagjának életét, tevékenységét.


 Kovács Ágnes, a Debreceni Egyetem nyugalmazott tanára a korszak és a család megmaradt forrásanyagának alapos ismerőjeként most is az embert állította a történelem középpontjába. A korabeli családi fészekben a múlt ismeretére alapozva irányította rá a figyelmet a megmaradt iratokban lévő információk történelmi kontextusban való értelmezésére, a nem megalapozott történészi vélemények felülvizsgálatára és a Károlyiak helyes megítélésére. Örülünk annak, hogy a történelmi múltrekonstrukcióban fontos szerepet játszó levelek alapforrásait képezték Mészáros Kálmán történész új kutatási irányokat mutató vizsgálódásának. A Rákóczi-szabadságharc jeles ismerője ezúttal a levelek mellett naplók, önéletírások, oklevelek, vármegyei iratok stb. alapján azt próbálta beazonosítani, hogy az év mely napján hol tartózkodott Károlyi Sándor. A hihetetlen nagy adathalmazból kikerekedett lokalizációt az 1707. évre vetítve mutatta be. Révay Valéria nyelvész is a leveleket tekintette alapforrásnak, amikor Károlyi Sándor és felesége szóhasználatából vont le figyelemre méltó következtetéseket a korabeli nyelvre, tájszólásra, egyéni sajátosságokra vonatkozóan.

A kutatócsoport tagjai az emlékdélután programja előtt Kaplonyban helyeztek el koszorút Károlyi Sándor koporsójánál, az előadásokat követően pedig a nagykárolyi érdeklődőkkel közösen a kastély parkjában álló szobornál hajtottak fejet Károlyi Sándor előtt.

A konferencia résztvevőit köszöntötte és baráti beszélgetésre is vendégül látta Nagykároly polgármestere, Kovács Jenő.

Meghívó

Fő támogató:

Utolsó frissítés:

2019.07.18.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges