Könyvbemutató Anarcson

2015.07.28.

2015. július 13-án az Arcok és könyvek a történettudomány köréből című rendezvénysorozat keretében a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárának munkatársai és a Bárókert. Az anarcsi Czóbel-kúria kertje című könyv bemutatója iránt érdeklődők a kötetet kiadó önkormányzat meghívására Anarcsra látogattak.

Különbusz szállította a nyíregyházi vendégeket a könyvbemutató helyszínére, a Czóbel Minka Általános Iskolába, ahol Kertész Zoltánné önkormányzati képviselő bemutatta a község múltját és jelenét. A kert helyreállítását lehetővé tevő uniós pályázatokról Kalinák József polgármester és dr. Dolhai Edina jegyző szólt, majd Ombódi Ildikó okleveles tájépítész mérnök a kötet létrejöttének rejtelmeibe, a kert történetébe nyújtott bepillantást. A beszélgetést Kujbusné Mecsei Éva levéltár-igazgató vezette. A könyvbemutatót követően a jelenlévők hosszas sétát tettek a felújított kertben, ahol jelenleg a Czóbel-kúria építése zajlik. A kert felújításáról informál a projekt honlapja: http://czobelkuria.hu/a-projekt/els-fordulo-elkeszitese.html

A Nyitott levéltárak programsorozatba illeszkedő rendezvényt az NKA támogatta.

Utolsó frissítés:

2015.07.28.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges