In memoriam Henzsel Ágota

2019.01.18.
Volt munkatársak, tisztelők, levéltár-barátok emlékeztek a levéltár kutatótermében a 2018. október 15-én elhunyt Henzsel Ágota főlevéltárosra.

Kujbusné Mecsei Éva röviden vázolta azt a sokoldalú, értékes munkát, amelyet Ágota első és egyetlen munkahelyén, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárban 37 év alatt végzett. Láczay Magdolna a kezdeti évekre való visszapillantás után Ágota figyelemre méltó történészi munkájára az Ófehértó évszázadai című kötetben megjelent tanulmányának elemzésével világított rá. Az első komoly szakmai feladatot a fiatal pályakezdő levéltáros számára a Szatmár vármegyei jegyzőkönyvek regesztázása jelentette. Erről a munkáról Künstlerné Virág Éva (MNL OL), jelentőségéről Szendiné Orvos Erzsébet osztotta meg emlékeit, gondolatait a jelenlévőkkel. A levéltár féltett kicseiről, az oklevelekről és a készülő címeres nemes levél adatbázisról Csorba Noémi adott rövid áttekintést. Az iratgyarapodásban különleges helyet foglalnak el az ajándékiratok. Az Ágota ajándékozásban betöltött szerepéről, a családi és személyi fondokról Nagy Dóra beszélt. A levéltárosi hivatás elismerését hangsúlyozta kiemelt ajándékozónk, a Mikecz család Budapesten lakó seniora, Mikecz László, aki Ágota férjének, Pokoraczki Józsefnek átadta hagyományőrző egyesületük posztomusz emlékérmét.

Bácskainé Pristyák Erika a mindkettőjük által szülőföldjüknek tartott bokortanya kutatás fontosságára, benne Ágota érdemeire irányította rá a figyelmet.

Az emléknap tiszteletére jelent meg Sípos Ferenc tanulmánykötete, amelyet Ágota szerkesztett. A szerző közös munkájuk méltatásán túl a főlevéltáros asszony rendkívüli jártasságát és ügybuzgalmát hangsúlyozta. A Reformáció MNL projekt keretében vált közkinccsé Ágota utolsó önálló kötete, amelyben a nyíregyházi tanító egyesület jegyzőkönyvéből közölt néhány évet. A folytatást jövőre tervezte. A kötetre Smid Enikő hívta fel a figyelmet. A két és fél évig tartó, sok és színes programot magába rejtő reformációs projektről - amelynek Ágota volt a helyi vezetője - a főkoordinátor, Kovács Eleonóra is elküldte gondolatait. A budapesti kollégák írásait Hartai-Benda Erika olvasta fel. A szakmai feladatok ismertetésének sorát a közművelődési munka összefoglalása zárta, amelyet Bánszki Hajnalka készített el.

Henzsel Ágota főlevéltáros emlékét sok minden: fondleírások, jegyzékek, tanulmányok, önálló és szerkesztett kötetek őrzik. A nyíregyházi evangélikus egyházközség posztumusz díszpolgári címre terjeszti fel, az Összefogás Nyírtelekért Egyesület emléktáblát emel a városhoz tartozó Halmosbokor tudós szülöttének.

A rendezvény kísérőprogramja az a kiállítás volt, amelyet Kocsis György könyvtáros állított össze Ágota munkáiból.

In Memoriam Henzsel Ágota
(1959. január 13 – 2018. október 15.)

 

Galéria:

Kiállítás:

 

Média hírek:

Utolsó frissítés:

2019.01.18.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges