Elődások a Károlyi családról – baktai szemszögből

2018.03.01.
2018. február 26-án Baktalórántházán tartott rendhagyó könyvbemutatóval összekötött mikrokonferenciát a Károlyi Kutatócsoport.

A levéltárunk, valamint Baktalórántháza Város Önkormányzata és a nyíregyházi Jósa András Múzeum közös szervezésében virtuális múltidéző sétára invitáltuk a város története iránt érdeklődőket. A Károlyi Kutatócsoport programjaként ajánlottuk a jelenlévők figyelmébe a Barkóczy Krisztina levelei férjéhez, Károlyi Sándorhoz (1712–1724) című forráskiadvány levéltárunk által kiadott második kötetét. A nagyszámú résztvevőt – köztük a helyi középiskola diákjait – a Dégenfeld Kastélymúzeum előadótermében Nagy Lajos polgármester köszöntötte.

A rendhagyó könyvbemutatón nem a kötetben közreadott leveleket mutatta be dr. Kovács Ágnes, a Debreceni Egyetem ny. oktatója, történész, a 4 kötetből álló sorozat szerkesztője, hanem a levél íróit ismerhettük meg előadásából: a kuruc generálist, aki katonai képességeinek érvényesítése mellett jeleskedett a birtokszerzésben is, és feleségével együtt rendkívül hatékonyan irányította birtokainak ügyeit. A Károlyi-birtokok történetét dr. Laczlavik György, az MNL Országos Levéltárának főosztályvezetője, a Károlyi Kutatócsoport vezetője vázolta. Prezentációjából megtudhattuk, hogy Bakta nem játszott jelentős szerepet a családi birtokállományban. Barkóczy Krisztina hozományaként került Károlyi Sándorhoz, majd leányuké, Kláráé lett, aki Haller Gábortól származó fiaira örökítette tovább. Károlyi Sándor és felesége ritkán tartózkodott a baktai udvarházukban. A legtöbb időt talán Klára töltötte itt. A grófnő életébe Mohácsi Endre, a Jósa András Múzeum osztályvezetője a levelek segítségével nyújtott bepillantást. A Károlyi-mikrokonferenciát dr. Németh Péter, a Jósa András Múzeum címzetes igazgatója, régész Bakta 19. századi új birtokosairól, az udvarház kastéllyá válásáról, 20. századi pusztulásáról és az elmúlt időszakban folytatott régészeti feltárásokról tartott előadása zárta. A felújított kastélymúzeum kiállításait a vendégek Kissné Szűcs Marianna vezetésével ismerhették meg. http://degenfeldmuzeum.hu/ A rendezvény moderátora Kujbusné dr. Mecsei Éva levéltár-igazgató volt.

A könyv megjelenését az NKA Közgyűjteményi Kollégiuma támogatta.

Utolsó frissítés:

2018.03.01.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges