In memoriam dr. Böőr László (1944–2017)

2017.09.12.
Mély megrendüléssel adjuk hírül, hogy hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Dr. Böőr László, számos vállalt szakmai feladata mellett Nagykőrösi Fióklevéltárunk volt vezetője, Széchényi Ferenc-díjas levéltáros.

Szomorú szívvel értesültünk arról, hogy szeptember 11-én eltávozott közülünk dr. Böőr László, aki a Nagykőrösi Levéltár első – és ez ideig – az utolsó vezetője volt. Pedagógus családban született 1944. május 7-én a Békés megyei Szeghalmon. Gyulán 1962-ben érettségizett, majd sikeres felvételi után beiratkozott a Szegedi József Attila Tudományegyetem magyar–történelem szakára. Az egyetemen érdeklődése elsősorban a történelem felé fordult, a szakdolgozatát régészeti témából készítette. Első munkahelyén, a békéscsabai múzeumban egy évet töltött, ahonnan 1968-ban Szegedre, a Csongrád Megyei Levéltárban került segédlevéltárosnak. 1973. január 1-jén pályázati úton elnyerte az akkor megszervezésre kerülő Pest Megyei Levéltár Nagykőrösi Osztályának vezetői állását. Mint fióklevéltár-igazgató a 2006. évi január 1-jei nyugdíjazásáig vezette a Nagykőrösi Osztályt.  33 éves munkája során a nem csekély mennyiségű levéltári iratot őrző intézménynek sikerült elismertséget szerezni mind a levéltáros szakmában, mind Nagykőrös városban. A levéltárosi pályája elején kitüntetéses diplomával elvégezte az ELTE levéltáros kiegészítő szakát. 1979-ben doktorált summa cum laude minősítéssel 20. századi társadalomtörténetből a szegedi egyetemen. A doktori értekezése témájául Nagykőrös két világháború közti gazdasági-társadalmi viszonyait választotta.

Dr. Böőr László a fióklevéltár vezetése mellett – különösen a nyolcvanas évektől –  szinte minden fontos szakmai megbízásra felkérést kapott, melyeket magas színvonalon teljesített. 1986 és 1996 között levéltári szakfelügyelőként működött, majd 1998-tól 2001-ig a szakmai szervezetek együttes jelölése alapján tagja volt a magas presztízsnek számító Levéltári Kollégiumnak. 1993 és 2005 között előbb a Levéltári Szemle szerkesztői, majd a lap főszerkesztői teendőit látta el. Több mint három évtizedes levéltárosi működése során számos szakmai (fondszerkesztői, iratértékelési, rendezési) bizottság munkáját segítette magas szintű tudásával. Szimbolikus jelentősége van annak is, hogy az 1989 óta évenként, a megyei levéltárak által rendezett levéltárosi vándorgyűlések sorának a legelső helyszíne a Nagykőrösi Fióklevéltárban volt.

Jelentős lektorálási munkát végzett, elsősorban a levéltártudományhoz tartozó különböző fondjegyzékeken és a segédlevéltárosi, levéltárkezelői, irattárosi képzés jegyzeteiben. A levéltáros szakma legfontosabb szervezetében, a Magyar Levéltárosok Egyesületének választmányában, az 1986-os megalakulásától kezdve folyamatosan tagként tevékenykedett három évtizedig. Munkája elismeréséül megkapta a legnagyobb levéltárosi kitüntetéseket, 1994-ben Pauler Gyula-díjban, 2006-ban Szécsényi Ferenc-díjban részesült. Nagykőrös közéletében vállalt tevékenységéért 1998-ban a város Nagykőrös Művelődésért Díjat adományozott neki.

Kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a 20. századi társadalom- és politikatörténet, valamint a levéltártörténeti kutatások területén is. 1989-től fordult az 1956-os forradalom forrásainak a feltárása és feldolgozása felé, alapvetően Pest megye területére, de különösen Nagykőrösre vonatkozólag. A publikációi is zömmel e témakörökből jelentek meg. A levéltárosok között azon kevesek közé tartozott, aki szóval és tettekkel is bizonyította, hogy a levéltártudomány fontos és önálló stúdium, nem egyszerűen a „történelem szolgálóleánya”. Az őrzött iratanyag feltárása során is mindig azt tartotta szem előtt, hogy – az intézmény feladatának megfelelően – a levéltáros elsősorban a források felhasználhatóságát segíti. Ezt legjobban az 1956-os forradalom és szabadságharc Pest megyei anyagának feltárásában tapasztalhattuk. Személyes munkájának eredményei megkerülhetetlenek akár a megyei, akár a nagykőrösi események feldolgozásánál.

Közművelődési munkájából kiemelkedik a nagykőrösi TIT szervezetben végzett tevékenysége. Mint levéltáros kötelességének érezte, hogy lakóhelyén az ismeretterjesztési feladatokban is kamatoztassa a felhalmozott helytörténeti tudását. Több éven át végezte a titkári teendőket, de folyamatosan dolgozott a városi elnökségben és a megyei szervezetben is.

Dr. Böőr László levéltári, publikációs, ismeretterjesztő és minden más munkájára a precízség, az igényesség, a színvonal volt a jellemző. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy nemegyszer tapasztalhattuk segítőkészségét egy-egy téma megírásánál, amikor önzetlenül rendelkezésre bocsátotta az általa feltárt anyagot. Kiváló szakmai munkája mellett – mint igazi integráló személyiség – mindig nagy hangsúlyt fektetett a kollégák közti munka- és baráti kapcsolatok elmélyítésére. Bátran állíthatjuk, hogy „Böőr Laci” népszerűsége az ország levéltárosai körében töretlen maradt, a kollégáinak nagy része valóban a barátja is volt. A személyéhez kötődik a rendszerváltás körüli években, Nagykőrösön megtartott baráti focimeccsek szervezésének ötlete és lebonyolítása. Ezek a találkozások nemcsak a sportról, hanem azt követő vidám zsíroskenyér-evésekről és a hosszú beszélgetésekről is szóltak. A 11 évvel ezelőtti nyugdíjba vonulása óta a volt levéltári kollégákkal a korábbi rendszeres találkozások ritkultak, de nem szakadt el a szakmától. Elég itt arra emlékezni, hogy a 70. születésnapján a Levéltári Szemle szerkesztősége által szervezett „meglepetés-fogadáson” a kollégák, barátok népes csapata köszöntötte.

Magánéletében fontos fordulópont volt 1980, amikor házasságot kötött Gorócz Katalin nagykőrösi tanítónővel, a Petőfi iskola igazgató-helyettesével. 37 boldog évet töltöttek el együtt, szeretetben felnevelve Istvánt és Pétert, akiket Laci mindig saját gyermekeinek tekintett. A megszülető unokáknak igazi nagyapjuk volt, akik a rajongásig szerették „Laci papát”.

 

Kedves Laci! Kollégáid, barátaid mindig emlékezni fognak Rád. Nyugodj békében!

Dr. Szabó Attila

 

 

Utolsó frissítés:

2017.09.15.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges