Archiv Atlas

A Magyar Országos Levéltár térképkiállítása, 1983. december 5 - 1984. szeptember 26.

A virtuális kiállítást Centgráf Károly kéziratos katalógusa alapján Török Enikő készítette.

Térképkiállításunk a Magyar Országos Levéltár  őrizetében  lévő térképekből ad egy kamara-kiállításnyi válogatást, azonban nem vállalkozik arra, hogy a teljes magyar kartográfia munkásságát bemutassa. Abba ugyanis a reneszánsz-kori kezdetek és a több mint két évszázadon át kizárólagos katonai térképezés is beletartozik. A kiállítás a térképészeti munkák azon fejezeteiből nyújt ízelítőt, amelyek a polgári közigazgatás közreműködésével vagy annak részére készültek, és a polgári élet különböző szükségletei folytán jöttek létre, így hatósági vagy családi levéltárakba kerültek, és ma levéltári kezelésben és őrizetben vannak.

Célunk a 18. században kibontakozó magyar térképezés fejlődését érzékeltetni, és még inkább a levéltárak ezen, eddig még kellően ki nem aknázott forrásanyagának értékeire és sokcélú felhasználhatóságára irányítani a figyelmet. A térképek csoportosításánál figyelembe vettük, illetve egybevetettük azok eredeti rendeltetését és a kutatás szempontjait, arra törekedve, hogy térképeink színskáláját, rendeltetését és témagazdagságát megmutassuk, és az áttekinthetőséget is szolgáljuk.Az elmondott megfontolások alapján a következő tizenkét csoportot alakítottuk ki.