Hírek

2017.04.25.
Tihanyi Kálmán 1897. április 28-án született Üzbégen (ma Zbehy, Szlovákia), egy tízgyerekes családban. Tehetsége igen korán, már 16 évesen megmutatkozott. Ekkor, a Pozsonyi Elektrotechnikai Szakiskola diákjaként nyújtotta be első szabadalmi kérelmét (Zsebkészülék a fényképészeti lemezek fénynél való kezelhetőségére, szabadalmi lajstromszáma: 67931, bejelentés dátuma: 1913. ápr. 2., más adat szerint 1913. dec. 13.). Egy évvel később egy bécsi céggel szerződött az utcai lámpák központi, drótnélküli kapcsolására vonatkozó újabb találmányának megvásárlásáról. Fiatalkori, 1912 és 1916 közötti találmányait rögzíti az a füzet, amelyet ma a Magyar Tudományos Akadémia kézirattára őriz sok száz lapnyi hagyatékában.
Beszámoló
2017.04.25.
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának Lovagterme adott otthont id. Frivaldszky János "A Petőfi Sándor Első Egyetemi Nemzetőr Ezred megalakulása" című kismonográfiájának bemutatásának. A szerző hatodik ötvenhatos témájú, rendkívül adatgazdag kötete az 1956-os forradalmat elindító műegyetemisták önszervező, rendfenntartó és katonai tevékenységét mutatja be. A könyvet a Logod Bt. adta ki, amely 2013-ban már megjelentette id. Frivaldszky János "A Műegyetem nemzetőr parancsnoka Marián István" című kötetét is.
2017.04.18.
Datum Budae, feria secunda proxima post Domincam Laetare / post festum Annuntiationis Beatae Mariae Virginis, anno Christi MMXVII., vagyis az Úr 2017. évében, Böjtmás hava 27. napján.
2017.04.12.
A Magyar Nemzeti Levéltár fontos feladatának tartja, hogy növelje a levéltáros szakma társadalmi beágyazottságát és elismertségét. Ennek jegyében indul útjára a 'Levéltári Délutánok' című rendezvény-sorozat, ahol egyrészt a Magyar Nemzeti Levéltár egy-egy történész-levéltáros munkatársa tart előadást az általa kutatott korszakról, másrészt a levéltár által őrzött iratanyaghoz kapcsolódó film is várja a közönséget.
2017.04.10.
A Magyar Nemzeti Levéltár hazánk legrégebbi közgyűjteménye. Tudományos, publikációs, információ-közvetítő és közművelődési tevékenysége révén a levéltár az állampolgárok felé nyitott kulturális intézmény.
2017.04.10.
Hogyan hathatott egy várost szinte teljesen elemésztő tűzvész a reformáció elterjedésére? Kassa esetében az 1556. évi tűzvész egyértelművé tette az evangélikus egyház egyeduralmát.
2017.04.06.
A szerencsi Bolyai János Katolikus Általános Iskola diákjai tettek látogatást a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában 2017. március 31-én.
2017.04.04.
A Magyar Nemzeti Levéltár fontos feladatának tartja, hogy növelje a levéltáros szakma társadalmi beágyazottságát és elismertségét. Ennek jegyében indult útjára a Levéltári Délutánok című rendezvény-sorozat, amelynek első alkalmára 2017. március 30-án került sor.
2017.04.03.
80 évvel ezelőtt, 1937. április 1-jén lépett hatályba a magyar-olasz gyarmatügyi egyezmény, amely az Olaszország és Magyarország között 1928. július 4-én létrejött kereskedelmi megállapodás kiterjesztését jelentette az afrikai olasz gyarmatokra, miután Olaszország hatalmas erőfeszítés árán – a már korábban gyarmatosított Szomália és Eritrea mellett – Etiópiát is megszerezte.
Könyvbemutató Isztambulban
2017.03.28.
2017. március 16. és 18. között Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója részt vett a Szulejmán szultán halála és a szigetvári hadjárat négyszázötvenedik évfordulója emlékére a Török Nemzeti Levéltár és a Magyar Nemzeti Levéltár közös kiadásában megjelentetett Török-magyar kapcsolatok az Oszmán Birodalomtól napjainkig a levéltári dokumentumok tükrében című kiadvány isztambuli bemutatóján.

Oldalak