Jelenlegi hely

Párt – Állam – Párt

Bemutatkozott a Magyar Nemzeti Levéltár és a Nemzeti Emlékezet Bizottságának közös projektje
Szerző: Kanyó Ferenc
2018.02.23.
Közös sajtótájékoztatón mutatta be a Magyar Nemzeti Levéltár és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága a két szervezet közös projektjét, a pártállam működtetőit bemutató archontológiát.

Az archontológia talán egy középkoriasnak tűnő szó, de a 20. század kutatásában is rendkívül fontos szerepe lehet. Ez derült ki 2018. február 22-én a Magyar Nemzeti Levéltár és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága közös sajtótájékoztatójából. Az eseményen a széles nyilvánosság előtt mutatták be a két szervezet közös projektjét, amely azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a lehető legtöbb forrást felhasználva összeszedje a pártállami diktatúra működtetői, és róluk egy nyilvánosan elérhető adatbázist állítson elő.

A sajtóeseményen felszólalt Dr. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója is, aki elmondta, hogy a levéltárnak a történelem során kettős feladata volt: az iratok megőrzése és a kezelése. Ez a kettősség jellemzi manapság is, amikor régi anyagokkal, de modern eszközökkel kell dolgozni. A technikai fejlődés azonban egy harmadik szempontot is behozott a levéltár két legfontosabb feladata mellé, ez pedig a hozzáférhetőség. Dr. Szabó Csaba megjegyezte, hogy ez a projekt mindkét szervezet alapfeladatai közé tartozik, a legfontosabb célja pedig az, hogy a rendszer működtetésének arcait mutassa meg, közülük is legelőször a megyei pártszervezetek legfontosabb embereit. Hozzátette, hogy ez egy igen széleskörű projekt, mivel mind a húsz megyei levéltár részese, és valamennyi intézmény részéről legalább egy munkatárs részvételével, továbbá az informatikai háttér biztosításával. A teljes létszám körülbelül ötven fő lehet. Zárásként megköszönte a Nemzeti Emlékezet Bizottságának a közös munkálkodás lehetőségét.

Földváryné Dr. Kiss Réka is arra helyezte a hangsúlyt, hogy két intézmény együtt mindig többre tudja vinni, mint önmagában egy, ezért a közös projektek sikeresebbek tudnak lenni. Fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Magyar Nemzeti Levéltár ezzel az adatbázissal egy régi adósságot törleszt, amely egyfelől a történészek, másfelől a magyar társadalommal szemben áll fent. Rámutatott arra, hogy 2018-ban már felnőtt egy olyan generáció, amely egyetlen évet sem töltött diktatúrában, és velük is meg kell értetni, hogy milyen fontos a szabadság. A régi történészi problémafelvetéseket is részben megoldhatja ez az archontológia, amelyből kiderülhet, hogy valóban igaz-e az, hogy a Kádár-rendszert a Rákosi-rendszer második-harmadik vonala működtette, és ők voltak-e a kivitelezői az utolsó nagy állami erőszakhullámnak. A projekt végeredményét a Magyar Dolgozók Pártja megalakulásának 70. évfordulójára tűzték ki, vagyis 2018. június 14-re.

Fotók: Varga Máté
 

A két köszöntő után dr. Tóth Judit, a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa mutatta be a sajtó képviselőinek a készülőfélben lévő honlapot, amelynek a kutatók által elérhető, feltöltésre szolgáló részeit is láthatták a megjelentek. Elmondta, hogy a végső névsor nagyjából 4500 nevet fog tartalmazni, és bemutatják majd a pártszervezetből a megyei titkárokat és osztályvezetőket, a járási titkárokat és a városi titkárokat is. Valamennyiükhöz készül egy személyes adatlap, amely hasonlít az egykoron használt kádernyilvántartó dossziékhoz, ahol majd a legfontosabb karrierállomásokat lehet megtekinteni. Hasonló látványelemként szolgál az egyes személyek „párttagsági könyve”.

Dr. Tóth Judit elmondta, hogy a legfontosabb haszna, hogy a témában alapkutatásokat tudnak végezni, amelyekre később további tudományos projektek épülhetnek. Az egyes tisztségek fejlődéstörténete is más megvilágításba kerülhet, továbbá a fluktuációról vagy az ún. káderforgóról is részletesebb adatokat kaphatunk. A projekt haladása nem áll meg a megyei szint feltárásával, ezt követően ugyanis a községi, majd a tanácsi apparátus bemutatása vár a két intézmény kutatóira. A feladat nem kicsi, hiszen elmondása szerint a levéltárosoknak több száz méternyi iratot kell áttekinteniük. Ahogy a sajtótájékoztató során többször elhangzott, a projekt honlapja 2018. június 14-én fog élesedni, ekkortól kezdve a nyilvánosság is megismerheti az eddig elvégzett kutatásokat.

Utolsó frissítés:

2018.03.14.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges