Jelenlegi hely

Negyven éve érkezett vissza hazánkba a Szent Korona

2018.01.03.
Magyarország leghíresebb, egyúttal egyik legrégebbi jelképe a magyar Szent Korona. A tárgyat titokzatosság, sorsát regényesség és hányattatás jellemzi, keletkezése és története kapcsán számos valós információkon, vagy pusztán feltételezésen alapuló írás látott napvilágot. A korona éppen negyven esztendeje, 1978. január 5-én érkezett vissza hazánkba az Amerikai Egyesült Államokból, ahol 1953 óta őrizték.

A magyar királyi korona készítésének legendája is a politikát szolgálta. Az első ezredfordulón a pápaság és a császárság között folyó harc időszakában a két fél közötti lavírozás, majd a pápapártiság és az ország függetlenségének hangsúlyozása volt a cél. Ez inspirálta a Szűz Mária sugallatára, II. Szilveszter pápa által küldött korona történetét. Mai ismereteink szerint valószínűbbnek tűnik, hogy az eredeti koronát és vele együtt a lándzsát III. Ottó német-római császár (980–1002) küldte Szent István királynak.

Az Árpád-ház kihalását és a mohácsi ütközetet követő időszakban felbukkanó trónkövetelők kezében a korona a legitimáló eszköz szerepét töltötte be, és története során többször is politikai alkuk eszközévé vált. Az 1440 és 1463 között Kottáner Ilona által ellopott kegytárgy V. Lászlótól III. Frigyes császár kezébe került, aki Hunyadi (Corvin) Mátyás megválasztásának és uralkodásának legitim voltát kérdőjelezte meg vele. Ezért volt fontos kérdés, hogy a mohácsi csata után Perényi Péter koronaőr melyik várományosnak adja át a koronát, amely nem csupán egy ékszer volt, hanem egyben a magyarországi rendek szimbóluma is. (Hunyadi János kormányzósága idején még oklevelet is adtak ki a korona nevében, amely így egyfajta jogi személlyé is vált.) Megszerzéséért nem csupán I. Ferdinánd és Szapolyai János, hanem I. Szülejmán szultán is küzdött, aki végül János királynak adta át. 1541 után János özvegye, Izabella őrizte, majd a gyulafehérvári egyezség értelmében 1551-ben átadta Ferdinándnak. Kolozsvárról Dobó Domokos, Báthory András, Giovanni Battista Castaldo, Nádasdy Tamás és Nyáry Lőrinc, majd Kassáról Serédy György és Sforza Pallavicini szállíttatta a bányavárosokon keresztül Pozsonyba, és onnan Bécsbe. Egy ideig itt őrizték, ahonnan a Habsburg Monarchia másik székhelyére, Prágába került. 1608-ban szabályozták sorsát, amelynek értelmében a többi koronázási ékszerrel együtt a pozsonyi várnak az erre a célra megerősített tornyába szállították, állandó koronaőrség felügyelete alá. A koronaládába ekkor kerültek azok az iratok, amelyekre minden egyes ládanyitáskor feljegyezték annak tartalmát, valamint a felnyitás okát.

 

 

A koronaláda selyemplombája 1792 júniusából. A záró selyemplomba és az azon lévő pecsétek a koronaláda megbontatlanságát hitelesítették.

Jelzet: MNL OL, Regnicolaris levéltár, Archivum regni, Ladula K. No. 1. Sacra regni corona (N 48), No. 1.

 

Ezekből a dokumentumokból és az országgyűlési naplókból tudjuk, hogy 1638-ban és 1784-ben is erőszakkal kellett feltörni a ládát a kulcsok elvesztése, illetve elkeveredése miatt. 1638-ban III. Ferdinánd király (1608–1657) hitvesének, Mária Annának királynéi koronázásakor a ceremóniának megfelelően szükség volt a koronára, így azt előhozták a pozsonyi várból. A főudvarmesternél őrzött kulcsok azonban nem illettek bele a zárba. Mivel az ügy nem tűrt halasztást, lakatosok segítségével felfeszítették a ládát, és a megsérült réztokból egy tőr segítségével emelték ki a koronát. 1784-ben szintúgy a Bécsből érkező biztosok gondatlansága okozott bajt, mivel rossz kulcsot hoztak magukkal, így a koronaládát ekkor is csak erőszakkal tudták felnyitni. Az ekkor keletkezett sérülések ma is látszanak.

Állapotán szintén nyomot hagyott, hogy 1849-ben, a szabadságharc leverése után menekülő Szemere Bertalan Orsovánál eltemette. Az elrejtett korona lelőhelyére csak 1853-ban derült fény, amikor az elásásban részt vevő egyik személy Londonban elárulta, hol található. A hatóságok hosszas keresést követően végül rátaláltak. A súlyosan sérült koronát és a koronázási ékszereket az „Albrecht főherceg” nevű gőzösön Budára szállították, ahol hatalmas ünnepség keretében tették át vasúti kocsikba, és vitték Bécsbe.

A korona utolsó hányattatása a második világháborúhoz köthető, amikor az amerikai bombázások miatt a koronát 1942 őszén rövid időre egy óvóhelyre menekítették, majd a Szálasi-kormány 1944 novemberében a szovjet hadsereg elől vitette előbb Veszprémbe, Kőszegre, majd a front előretörésével Salzburg közelébe, az ausztriai Mattseebe, ahol újra elásták. A koronaőrség parancsnoka azonban fogságba esése után átadta a 7. amerikai hadseregnek. Az ismételten megtalált koronát 1945 júliusában először Augsburgba, majd egy frankfurti banktrezorba szállították, végül a Kentucky állambeli Fort Knox katonai támaszponton őrizték, de évekig ez sem volt ismert.

Titokzatosságához hozzájárul, hogy csupán ritka alkalmakon és kevesek által lehetett szemügyre venni, mivel ezek az ékszerek kifejezetten királyavató klenódiumok, azaz ereklyék voltak, mindennapos használatukra a 16. századtól kezdve bizonyosan nem került sor. A rejtettségéből fakadt, hogy még a kortársak sem rendelkeztek róla valós információkkal, ezért sok sematikus ábrázolással találkozhatunk. Az első hitelesnek tekinthető forrás 1553 áprilisa és 1561 novembere között, nagy valószínűség szerint 1554 és 1559 között Augsburgban keletkezett. Létrejötte Clemens Jägerhez köthető, aki a Fugger család számára írott Habsburg-dinasztiatörténetben (Ehrenspiegel des Hauses Österreich) a bécsi udvarban őrzött eredeti koronáról készült rajz nyomán készítette el a Münchenben megtalálható képet. Mivel ennek létrejötte augsburgi és bécsi történetírókhoz és címerkedvelő humanistákhoz köthető, a magyarországi koronaábrázolásainknak és főként a Révay Péter-féle „rendi” koronaábrázolásnak a Münchenben napjainkig fennmaradt rajz nem lett mintája. A hazai ábrázolások nagy többsége Révay Péter koronaőr 1613-ban megjelent munkájához, a De sacrae coronae regni Hungariae-hez köthetők. A kötetben szereplő kép nagyon hasonlít ahhoz, ami a 1618. évi koronázási szertartásrendben (ordo) is látható. Ennek előírásait használták az utolsó királykoronázáskor 1916-ban. Általában ezeken az alkalmakon lehetett megfigyelni a koronát. Kivételt képeznek az orsovai fellelés utáni ünnepségek, valamint a 19. századtól kezdve egy-egy tudományos vizsgálat.

A 20. század utolsó harmadában az Egyesült Államokból visszatért korona sokoldalú vizsgálatára kerülhetett sor. Az USA a koronát a Rákosi-rendszer számára nem volt hajlandó átadni, és az 1956-os forradalom és a prágai tavasz 1968-as leverése miatt fagyos amerikai–magyar külpolitikai kapcsolatok következtében csupán a hetvenes években kerülhetett szóba a koronázási ékszerek visszaszolgáltatása. Az 1975-ben megkezdődött tárgyalások fordulópontja Gerald Ford amerikai elnök ígérete volt, amelyet az 1976 májusában az Egyesült Államokba látogató Szekér Gyula miniszterelnök-helyettesnek tett. A Gerald Fordot 1977-ben váltó Jimmy Carter az ékszerek visszaadása mellett döntött, döntését az év októberében közölte Puja Frigyes magyar külügyminiszterrel. Az átadásra Kádár János távollétében került sor, mivel egyrészt az amerikai fél is ezt kérte, másrészt Nagy János akkori külügyminiszter-helyettes visszaemlékezése szerint Kádár nem is akart részt venni az ünnepségen. A Szent Korona közel 33 évnyi távollét után 1978. január 5-én tért vissza Magyarországra, ahol a koronázási ékszereket és az amerikai delegáció tagjait magas szintű fogadásban részesítették.

 

A ferihegyi ünnepélyes fogadás tervezete

Jelzet: MNL OL, Országgyűlés, Apró Antal elnöki iratai, Társadalmi szervezetekben betöltött tisztségek iratai, A Szent Korona visszaadásának iratai (XVIII-6-k-C-y tétel) 6. szám

 

A parlamenti átadás és fogadás elhelyezésének tervezete a Parlament kupolatermében

Jelzet: MNL OL, Országgyűlés, Apró Antal elnöki iratai, Társadalmi szervezetekben betöltött tisztségek iratai, A Szent Korona visszaadásának iratai (XVIII-6-k-C-y tétel) 6. szám

 

 

A korona, a koronázási ékszerek és más tárgyak leltára az 1978. január 5-i szakértői szemle alkalmából

Jelzet: MNL OL, Országgyűlés, Apró Antal elnöki iratai, Társadalmi szervezetekben betöltött tisztségek iratai, A Szent Korona visszaadásának iratai (XVIII-6-k-C-y tétel) 6. szám

 

A koronát és a koronázási jelvényeket ezt követően a Parlamentből a Magyar Nemzeti Múzeumba vitték át, ahol egy külön erre a célra kialakított helyiségbe kerültek, és itt lehetett megtekinteni éveken át. 2000. január 1-jén a koronát a jogarral, az országalmával és a karddal együtt ismét arra a helyre, az Országház kupolacsarnokába szállították át, ahol azokat negyven évvel ezelőtt visszakerülésük után először tekinthették meg az ünnepségen részt vevő magas rangú politikusok.

Az évforduló alkalmából 2018. január 6-án, szombaton nyílt nap lesz az Országházban. Az érdeklődők 10 és 15 óra között ingyenesen tekinthetik meg a díszlépcsőházat, a kupolacsarnokot és a Szent Koronát.


A szöveg a „Nyomot hagytak. Évszázadok – Személyiségek – Aláírások” kiállításunk katalógusában megjelent rész átalakított változata.

 

Iratképek: Czikkelyné Nagy Erika (MNL OL)

 

Ajánlott irodalom:

Benda Kálmán–Fügedi Erik: A magyar korona regénye. Budapest, 1979.

Buzási Enikő–Pálffy Géza: Augsburg, Wien, München, Innsbruck. Die frühesten Darstellungen der Stephanskrone und die Entstehung der Exemplare des Ehrenspiegels des Hauses Österreich. Gelehrten- und Künstlerbeziehungen in Mitteleuropa in der zweiten Hälfte des 16. Jahrhunderts. Budapest, 2015.

Pálffy Géza: A Szent Korona és a koronaláda balesete 1638-ban. In: „Nem sűlyed az emberiség!”… Album amicorum Szörényi László LX. születésnapjára. Jankovics József (főszerk.). Császtvay Tünde (felelős szerk.). Csörsz Rumen István–Szabó G. Zoltán (szerk.). Budapest, 2007. 1431–1444.

Ring Orsolya – Soós Viktor Attila: A Szent Korona átadás-átvétele 1978-ban. ArchivNet, 8. évfolyam (2008) 3. szám

Soltész Ferenc Gábor–Tóth Csaba–Pálffy Géza: Coronatio Hungarica in nummis. A magyar uralkodók koronázási érmei és zsetonjai (1508–1916). Budapest, 2016.

Szabó Csaba: Az „elveszett” magyar Szent Korona hazatérése 1978-ban. ArchivNet, 8. évfolyam (2008) 1. szám

Szvitek Róbert József–Tóth Endre (szerk.): A koronázási jelvények okmányai. Budapest, 2002.

Utolsó frissítés:

2018.01.04.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges