Jelenlegi hely

Nagy érdeklődéssel zárult a Múzeumok Éjszakája

2017.06.29.
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára évek óta vesz részt a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozaton, mely során ebben az évben több mint 1100 látogatót fogadott.

Kora délutántól számos érdekes programmal vártuk vendégeinket, az idei évre meghirdetett „Értékőrzés” tematikához kapcsolódva indultak a raktárséták, épületbejárások és egyéb foglalkozások.

Legnépszerűbb programnak az épületfelfedező séta bizonyult, így az előzetesen meghirdetett óránként indulás mellett szükség esetén 20-30 percenként indultak csoportok magyar, angol és francia nyelven. Emellett a raktárséták örvendtek még igen nagy népszerűségnek, melyek ötféle témakör mentén igyekeztek ízelítőt adni a nálunk fellelhető érdekes dokumentumokból.

Az I. emeleti kutatóteremben az „Osztrák–magyar közös piac és az alapítások kora” címmel eredeti iratokból készült kiállítást tekinthették meg, a III. emeleten pedig a „Kiegyezés 150!” című időszakos kiállítás várta a hozzánk érkezőket. A tárlat eredeti iratok bemutatásával három témában járta körbe a korszakot: Koronázás és Kiegyezés; A Dualizmus kora; Válságjelek és Összeomlás.

A kézműves programok ebben az évben is nagyon sok gyermeket és felnőttet vonzottak, a foglalkozásokon legyezőt, karkötőt és könyvjelzőt is készíthettek az érdeklődők.

Az este folyamán kosztümös fényképezési lehetőség várta a látogatókat, akik korhű ruhadarabokban portrét készíthettek udvari fotográfusunkkal.

Jövőre ismét szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Utolsó frissítés:

2017.07.07.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges