Jelenlegi hely

Levéltári délutánok

2017.03.22.
Szeretettel várjuk az érdeklődőket a Magyar Nemzeti Levéltár új, Levéltári délutánok című rendezvényére!

A Magyar Nemzeti Levéltár fontos feladatának tartja, hogy növelje a levéltáros szakma társadalmi beágyazottságát és elismertségét. Ennek jegyében indul útjára a 'Levéltári Délutánok' című rendezvény-sorozat, ahol egyrészt a Magyar Nemzeti Levéltár egy-egy történész-levéltáros munkatársa tart előadást az általa kutatott korszakról, másrészt a levéltár által őrzött iratanyaghoz kapcsolódó film is várja a közönséget.

Első alkalommal a kiegyezés 150. évfordulójára is tekintettel a dualizmus korszakára összpontosítunk. A Nyomot Hagytak / Évszázadok - Személyiségek - Aláírások / kiállításhoz készült rövidfilm (Dualizmus kora) tágabb történelmi kontextusba helyezi a programot, majd Fiziker Róbert előadása mutatja be a korszak egyik legfontosabb szimbolikus eseményét "Az utolsó párbaj. Ferenc József és Kossuth gyászszertartása" címmel.
Az előadást követően kötetlen beszélgetésben eszmecsere indul a filmről és a korszakról.

Moderátor: Szőts Zoltán Oszkár 
Időpont: 2017. március 30. 17 óra
Helyszín: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (Budapest I. ker., Bécsi kapu tér 2-4.), Konferencia- és kiállítóterem

A látogatók a rendezvény alatt ingyenesen megtekinthetik a kiállítást, a rendezvény ingyenes.
 

Sajtópartner: Újkor.hu – A velünk élő történelem

Csatolt állományok: 

Utolsó frissítés:

2017.04.04.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges