Károlyi Sándor, a magánember

2018.09.10.
275 éve, 1743. szeptember 8-án hunyt el gróf Károlyi Sándor tábornagy, akit leginkább a Rákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári béke megkötése kapcsán ismerünk. Kivételes tehetségű politikus, államférfi, de ő volt az is, aki családját a magyarországi főnemesség élvonalába segítette. Megemlékezésünkben Károlyi Sándor magánéletébe, családjához fűződő kapcsolatába engedünk bepillantást.

Károlyi Sándor 1669. július 2-án Károlyi László báró és Sennyey Erzsébet bárónő 17. gyermekeként született Nagykárolyban. Háromévesen elvesztette édesanyját, hat kiskorú testvérével együtt Munkácsra került, ahol a család nagyobb biztonságban gondolta őket. Itt kezdte a tanulmányait, majd Ungvár, Szatmár, Kassa következett.

Károlyi Sándor festményéről készült fotó fekete-fehér nagyítása Éble Gábor hagyatékából

Jelzet: MNL OL, Károlyi család nemzetségi levéltára, Éble Gábor (P 417), 31/b. No. 7.

 

Édesapja Szatmár vármegye főispánja volt, és a környék egyik legtekintélyesebb urának számított. Sándor neveltetése azonban a 17. század végének vérzivataros esztendőiben meglehetősen hányatott volt. Károlyi László akkor úgy határozott, hogy Kassa után Bécsben taníttatja tovább, de az ottani drága szállás miatt Pozsonyba került. Mikor legidősebb testvérét, Mihályt a kurucok megölték Szatmárnál, István bátyja pedig 1686-ban Zentánál elesett a törökkel vívott harcokban, Károlyi László maga mellett akarta tudni egyetlen megmaradt fiát. Ezért hazarendelte a 17 éves Sándort a családi birtokra, hogy kiházasítsa. Károlyi Sándor azonban nem hagyta, hogy apja ráerőltesse akaratát: maga keresett feleséget magának. 1687 húsvétjának előestéjén bejelentette családjának, hogy választottja szalai Barkóczy Krisztina, Barkóczy György és Koháry Judit leánya.

Az esküvőt azonban kétszer is el kellett halasztani: először egy török betörés, másodszor a nagybányai templomfoglalás, vagyis a felekezeti csatározások miatt. Végül 1687. június 17-én keltek egybe a fiatalok – az akkori szokás szerint – mindkét örömapa házánál. Károlyi Sándor aligha választhatott volna jobb feleséget magának. Barkóczy Krisztina nemcsak engedelmes hitvese volt férjének, hanem okos és tapintatos társa, sőt támasza is. A több száz darabot számláló levelezésük bensőséges házastársi viszonyról tanúskodik. Férj és a feleség kölcsönösen igényelte egymás véleményét minden lényeges dologban.

Károlyi Lászlót azonban nem csak a család vérvonalának biztosítása motiválta. Sándor még 1687-ben megkapta a főispáni címet, míg édesapja halála után (1689) nem csak a család feje lett, hanem vármegyéje gondja is fiatal vállait nyomták. Nem sok ideje maradt a tapasztalatgyűjtésre, ugyanis a korszak legnagyobb konfliktusa, a Rákóczi-szabadságharc hatalmas próbatétel elé állította.

Károlyi, mint ismert, nagyon korán a felkelők oldalára állt, és gyorsan a kuruc sereg vezérkarában találta magát. 1704 márciusában már altábornagy, 1705 januárjában pedig tábornagy, 1705 májusától tiszántúli vezénylő generális és számos egyéb katonai tisztség birtokosa. A kezdeti sikerek után a szabadságharc erőforrásai 1710 végére kimerültek, megkezdődtek a béketárgyalások. II. Rákóczi Ferenc 1711. február 21-én Lengyelországba utazott, a főparancsnokságot és a tárgyalások folytatását Károlyi Sándorra bízta, aki Pálffy Jánossal, a császári csapatok főparancsnokával meg is állapodott a béke feltételeiről. A szatmári békeszerződést joggal sorolhatjuk a Habsburg Monarchia és a magyarországi rendek kiegyezései közül az egyik legfontosabbnak: Magyarország és a Habsburg Monarchia kapcsolatát teljesen új alapokra helyezte, a korábbinál jobb feltételekkel kapcsolódhattunk a Habsburgok vezette államalakulathoz. Ez az egyezség teremtette meg annak lehetőségét is, hogy megkezdődjön a 150 éves oszmán uralom során elpusztult ország újjáépítése.

Károlyi Sándor a Rákóczi-szabadságharcban elért sikerei és a pacificatióban szerzett érdemei miatt ismert, megbecsült és befolyásos politikussá vált: altábornagyi kinevezésben és grófi rangemelésben részesült (1712). Az 1741. évit kivéve rendszeresen részt vett az országgyűléseken, és az ország újraszervezése céljából létrehozott Systematica Commissio két albizottságának is elnöke volt (1722–1723). Túlzás nélkül állítható, hogy a bizottság által készített tervezet, amely a közigazgatás, a gazdaság és a hadügy megreformálását tartalmazta, javarészt az ő teljesítménye volt. A bizottság javaslatai alapján történt meg a magyarországi közigazgatás átalakítása, például a Magyar Királyi Helytartótanács felállítása 1724-ben.

Károlyi Sándor Magyarország új berendezkedésére vonatkozó javaslatai (Super reducendo bono ordine Regiminis Hungariae), 1722–1723 körül

Jelzet: MNL OL, Károlyi család nemzetségi levéltára, Károlyi család, Acta publica (P 396), 2. sorozat, II. tétel, No. 21.

 

Károlyi munkáját honorálandó, III. Károly 1723-ban belső titkos tanácsossá és a helytartótanács tanácsosává nevezte ki. 1734-ben a tiszántúli részek főhadparancsnoka, majd 1741-ben tábornagy lett. Károlyi Sándornak a címeknél és tisztségeknél azonban fontosabbak voltak családja érdekei. Politikai befolyását kihasználva elsősorban királyi adományleveleket igényelt, birtokszerzéseinek biztosítására, ő volt a család első igazán nagy birtokszerzője, aki a máig élő közhiedelemmel ellentétben nem királyi kegyből gyarapította óriási mértékben ősei birtokállományát. Hatalmas méretű birtokainak vételárait kölcsönökből, vagyis hitelből fedezte. Legjelentősebb szerzeményei az erdődi, majd a csongrád-vásárhelyi uradalom, amelyért 1722-ben 30.000 forintot fizetett, valamint a Surány-Megyeri uradalmak. Utóbbit 1730-ban vette meg gróf Kaunitz Andrástól 121.500 forintért.

A kölcsönök miatt Károlyi az 1730-as években annyira eladósodott, hogy jövedelmeiből pusztán csak a kamatok törlesztésére jutott. Az adósságok után már évi 22–26.000 forint törlesztést kellett fizetnie, miközben birtokaiból évente 25.000 forintot húzott, ezért 1741 májusában Károlyi – hogy „öreg napjait csendesebben és nyugodalmasabban tölthesse” – birtokainak többségét átengedte fiának, Károlyi Ferencnek. Tartozásai halála után 1746-ban már összesen 596.018 forintra rúgtak. (Összehasonlításképpen érdemes megjegyezni, hogy a Magyar Kamara évi bevételei 1729–1740 között nem érték el ezt az összeget, évi 322.000 és 453.000 forint között mozogtak.)

A Károlyi Sándor halála után maradt adósságok listája, 1746

Jelzet: MNL OL, Károlyi család nemzetségi levéltára, Károlyi család, Törzsanyag (P 392), Ladula 7. No. 66.

 

Károlyi Sándor méltó arra, hogy a 18. század egyik legjelentősebb politikusaként tartsuk számon, mert bár magánérdekeire is tekintettel volt, csak ritkán helyezte azokat a közérdek elé, amelyért nem egyszer vállalt feleségével együtt áldozatot. Társadalmi nézetei szerint inkább egy 17. századi paternalista főúr típusát testesítette meg, aki természetesnek tekintette a társadalmi egyenlőtlenséget, egyesek kiváltságait és mások jogfosztottságát, de az is természetes volt számára, hogy kötelessége gondoskodni a rászorulókról, elsősorban a birtokain élőkről, a rendiségen kívül rekedtekről is.

Károlyi korántsem volt tanult főúr, mint korábban láttuk, komoly műveltségbeli hiányosságokkal indult. Németül például sohasem sem tanult meg rendesen. Ezt mutatja az is, hogy német nyelvű írásaiban a szavakat magyar hangzás szerint írta. Felesége egyik levelében Károlyi Sándor királyi audiencián történet meghallgatása kapcsán meg is jegyezte, hogy „Értem szívem, hogy az F. Császárné s az Damak kaczagásra indultak az Kld német szaván, bár deákul felelt volna inkább.”

Barkóczy Krisztina levele Károlyi Sándorhoz Bakta, 1712. április 3.

Jelzet: MNL OL, Károlyi család nemzetségi levéltára, Károlyi család, Missiles (P 398), No. 37041.

 

Károlyi tisztában volt hiányosságaival, nem egyszer érezte magát emiatt kisebbrendűnek, de ez még inkább arra ösztönözte, hogy mások és önmaga előtt is bebizonyítsa, hogy képes megfelelni az elvárásoknak. Ezt Rákóczi fejedelem is elismerte emlékirataiban: „olyan szellemnek, mint Károlyi, nem sok lecke kellett. […] kitűnő szemmértékkel rendelkezett, szilárd, tevékeny, fáradhatatlan, az eszközök és erőforrások keresésében találékony, szorgalmas, mindig vidám és nyájas ember volt, kitűnően értett alárendeltjei kiválasztásához és alkalmazásához, a nagy lakomák és a puhaság ellensége.” Károlyi megismerkedett a modern állam- és hadelméleti munkákkal, a merkantilista gazdaságpolitikával, szerzett tapasztalatokat a hadviselés és az államigazgatás terén. De a vallási tolerancia és a kultúrapártolás szempontjából is sokat tanult ezekben az években.

Károlyinak politikai pályafutása miatt nagyon sok időt kellett Bécsben, illetve Pozsonyban töltenie. Ezért zálogba is vette Pálffy Jánostól a Bátorkeszi uradalmat, hogy közelebb legyen a királyi udvarhoz. Károlyi azonban soha sem vált igazán „udvari” emberré, gondosan őrizte családja magyarságát, annak ellenére, hogy érvényesülése érdekében többen éppen ennek ellenkezőjére biztatták. Pálffy János például fiának, Károlyi Ferencnek a neveltetése kapcsán azt javasolta, hogy Károlyi Sándor küldené az „Urffiat országokban, az hol az mostani seculum folyását s manírját és nyelveket tanulná meg, az magyar szokást hadná el.” Azt is felvetette, hogy Károlyi vegyen fiának birtokot a Dunántúlon, mivel „mostanában az Magyar szokás és köntös is az messze földel irtóztatván minden maga gyermekét szerető anyákat, oly messze adni [Szatmár vármegye] édes gyermekét, az hol se Doctor, se kivel való tisztességes társalkodása nem lehet egy iffiú Asszonynak, minemü unalmas és életének is elfogyasztására való bánat következhetnék.”

Károlyi azonban egyáltalán nem volt bécsi divat híve. Feleségének 1722-ben írta Károlyi Ferencről, hogy „mindenek kedvességére vagyon, csak az nem tetzik sokaknak, hogy nem fodoríttyák az haját, valamint hogy az Attyának nem tetzik, hogy mások úgy asszonyoskodnak, az kiknek eleji vérrel keresték vagyonukat s oltalmazták hazájukat, most majd Dámákat repraesentálnak.”

Károlyi Sándor Barkóczy Krisztinához, Pozsony, 1722. május 27.

Jelzet: MNL OL, Károlyi család nemzetségi levéltára, Károlyi család, Missiles (P 398), No. 37775.

Károlyi Ferenc festményéről készült fotó fekete-fehér nagyítása Éble Gábor hagyatékából

Jelzet: MNL OL, Károlyi család nemzetségi levéltára, Éble Gábor (P 417), 31/b. No. 9.

 

Károlyi Sándor és felesége azon túl, hogy gyermekeiknek, Klárának és Ferencnek gondos szülei voltak, birtokaik lakosai, sőt az egész régió iránt felelősséggel viseltettek. A Rákóczi-szabadságharcot követően a Károlyi házaspár újult erővel kezdte meg az újjászervezést. 1711. augusztus 18-án, Nagykárolyban írták alá a kaplonyi ferences templom és kolostor első alapítólevelét. Svábokat is telepítettek birtokaikra. A betelepítésnek ugyan főként gazdasági okai voltak, hiszen az oszmánok, a kuruc-labanc harcok, a pestisjárvány és a természeti katasztrófák megtizedelték a lakosságot, Károlyi Sándort azonban más szándék is vezérelte: a katolikus vallást akarta a vidéken megerősíteni. 1712. június 16-án, Pozsonyban kelt levelében ekként ír feleségének: „Meglátod szívem mint inplantálom ezen praetextussal az religiót azon földre.” A megerősítés során elért eredmények, amelyekről Krisztina asszony rendszeresen beszámolt férjének, a Károlyi családnak voltak köszönhetők. Nélkülük mindez veszélybe került volna. Barkóczy Krisztina 1722. november 27-i levelében aggodalmának adott hangot, „ha kegyelmed elköltözik feleségestől, gyermekestől ezen földről, emberi mód szerint szólva mind klastrom s mint pápistaság gyarapodása füstöt vet”.

Károlyi sikereit nagymértékben köszönhette feleségének is. Barkóczy Krisztina azon kívül, hogy gondoskodott Károlyi távollétében az egyre növekvő birtokok igazgatásáról, távollévő férjét tanácsokkal látta el, akár politikai ügyekben is. Ha kellett, tevékenységét kritikával is illette, mint ahogy tette ezt férje kiliti veresége (1705. április 7.) után. Károlyi felesége már a kezdetektől fogva ellenezte a dunántúli hadjáratot. „Én azt, Szívem, még akkor megírtam, ha emlékezik Kegyelmed reá, hogy csak attól félek, az Dunán való általmenetel nem esik böcsületére. Mivel, ha Isten szerencsét ad, irígyi szaporodnak s más bestelenségbe keverik, ha veszt, aminthogy elgondolható volt, úgy is okozni fogják, de már az megvan.” A férje iránti aggodalom azonban nem homályosította el realitésérzékét és azt is megjegyezte, hogy „de azt, Édesem, meg nem foghatom, mivel arról írott levelét nem vettem Kegyelmednek, mi módon ütötték meg, oly vigyázatlanul találván, azmint közönségesen beszélik. Kegyelmednek szokása ellen lévén a vigyázatlanság, az pedig tudva lehetett, hogy közel az ellenség. S azt sem tudom, mi módon szakadot el Kegyelmed a többitül, s az kapitányok is.”

Barkóczy Krisztina levele férjéhez. Olcsva, 1705. április 18.

Jelzet: MNL OL, Károlyi család nemzetségi levéltára, Károlyi család, Acta publica (P 396), 1. sorozat, No. 723.

 

Bensőséges, szoros kapcsolatukat mutatja, hogy Károlyi Sándor feleségének korai, 1724-ben bekövetkezett halála után – a kor szokásai ellenére – sem nősült újra. Majd húsz év özvegység után hunyt 1743. szeptember 8-án az általa kibővített és megszépített erdődi várkastélyban.

  Iratfotók: Czikkelyné Nagy Erika (MNL OL)

Ajánlott és felhasznált irodalom:

Éble Gábor: A nagy-károlyi gróf család leszármazása a leányági ivadékok feltüntetésével. Bp., 1913.

Éble Gábor–Pettkó Béla: A nagy-károlyi gróf Károlyi család összes jószágainak birtoklási története. I–II. Bp., 1911.

Géresi Kálmán: A nagy-károlyi gróf Károlyi család oklevéltára. I–V. kötet. Bp., 1882–1897.

Kovács Ágnes: Károlyi Sándor. Bp., 1988. (Magyar História. Életrajzok)

Károlyi Sándor levelei feleségéhez (1704-1724). 1-2. kötet. Szerkesztette, jegyzetekkel és mellékletekkel ellátta: Kovács Ágnes. Debrecen, 1994.

Barkóczy Krisztina levelei férjéhez, Károlyi Sándorhoz. Első kötet (1698-1711). Közreadják: Fogarassy Zoltán, Kovács Ágnes. Szerkesztette, jegyzetekkel és mellékletekkel ellátta: Kovács Ágnes. Debrecen, 2011.

Barkóczy Krisztina levelei férjéhez, Károlyi Sándorhoz. Második kötet (1712–1724). Közr.: Kovács Ágnes. Nyíregyháza, 2017. (A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára Kiadványai II. Közlemények, 9.)

Gróf Károlyi Sándor önéletírása és naplójegyzetei. Pulay Jánosnak a szathmári békességről írt munkája. I-II. Kiadta: Szalay László. Pest, 1865. (Magyar Történelmi Emlékek IV–V. köt.)

Utolsó frissítés:

2018.09.10.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges