Jelenlegi hely

Károlyi-konferencia a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban

2017.12.14.
2017. október 4-én a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban került megrendezésre a Hittel és erénnyel, Károlyiak a történelemben című rendezvénysorozat első találkozója.

A konferenciát a szervezők azért hívták életre, hogy felhívják a szakma és a közönség figyelmét a Károlyi családdal kapcsolatos legfrissebb kutatási eredményekre, illetve bemutassák a 2017. évben Nyíregyházán megjelent Károlyi Sándor és felesége Barkóczy Krisztina levelezését feldolgozó forráskiadvány 2. kötetét. („…az Isten is azt segíti, aki iparkodik.”: Barkóczy Krisztina levelei férjéhez, Károlyi Sándorhoz. 2. kötet, Kovács Ágnes és Fogarassy Zoltán szerkesztésében. A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára Kiadványai. II. Közlemények, 49. Nyíregyháza, 2017.)

A konferenciát a házigazda, Károlyi Angelica nyitotta meg köszöntőjével, amit a szakmai előadások követtek. Laczlavik György, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának főosztályvezetője Forráskiadás és levéltári anyag kapcsolata. Károlyi Sándor és Barkóczy Krisztina nyomtatásban (is) megjelent levelezése címmel levéltár-szakmai szemszögből foglalta össze a levelek irattörténetét, külön hangsúlyozva azok keletkezését, valamint fennmaradásuk körülményeit és jelentőségét. Ezt követően Károlyi Sándor és Barkóczy Krisztina levelezésének történeti hozadéka című előadásban Mészáros Kálmán a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kutatója, a forráskötet lektora nyújtott betekintést az összegyűjtött levelezésbe. Előadásában hangsúlyozta, hogy a család mindennapi életének bemutatásán túl a levelek interdiszciplináris forrásértékkel bírnak a 18. századra vonatkozóan, vagyis a forrásokat a jövőben még gazdaság-, orvoslás- és életmódtörténeti perspektívából is érdemes kutatni. Kovács Ágnes, a Debreceni Egyetem nyugalmazott docense Szatmár vármegye főispáni székéből az országos politikába: br. (gr.) Károlyi Sándor rendkívüli pályája címmel tárta fel a hallgatóságnak egy 18. századi karrier hátterét.

Kovács Ágnes a korszak elismert kutatójaként, egyben a forráskötet szerkesztőjeként, nagy körültekintéssel vezette végig Károlyi Sándor felfelé ívelő pályafutását, kiemelve érdemeit, tehetségét és paternalista attitűdjét. Ezután a Károlyi család udvarházairól, kastélyairól szóló előadást hallgathatták meg az érdeklődők Bara Júliától, az MTA BTK Művészettörténeti Intézetének munkatársától. Az építéstörténeti dokumentumok alapos ismertetésén, a berendezési tárgyak, bútorok nyomon követésén túl az előadó Károlyi Sándor rezidenciális építkezését is bemutatta, párhuzamosan kiemelve a család ekkor tapasztalható előrelépését a társadalmi ranglétrán.

Az előadás blokkot egy kamarakiállítás kísérte, amelyen az előadók által említett források voltak megtekinthetők. A kiállított dokumentumokat a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársai állították össze. Ezeket a kiállítás helyszínén Laczlavik György mutatta be az érdeklődőknek.

A konferencia előadásait egy kerekasztal-beszélgetés zárta, amelynek fő témája a kibontakozó Károlyi kutatások lehetősége volt. A kutatások megalapozására egy online adatbázis létrehozását is felvetették a jelenlévők, melyben a közgyűjteményekben őrzött, családdal kapcsolatos iratanyagok lennének összefoghatók. A beszélgetésen formálisan is megalakult a Károlyi Kutatócsoport, amelynek célja, hogy a család történetével kapcsolatos kutatásokat a lehetőségek szerint tovább tágítsa mind időbeni, mind területi és módszertani szempontból. A Kutatócsoport tagjai között az előadókon kívül több kutató-történész, közgyűjteményi vezető és levéltáros szakember is megtalálható.

A rendezvény sikeresen zárult, hiszen amellett, hogy a megjelentek mélyíthették a Károlyi családdal kapcsolatos ismereteiket, a kerekasztal-beszélgetésen elhangzott felvetések egy jelentős, korokon és diszciplínákon átívelő kutatási projektet körvonalaztak.

Az érdeklődők a Károlyi Kutatócsoporttal az alábbi emailcímen léphetnek kapcsolatba: karolyi.kutatocsoport@gmail.com

Utolsó frissítés:

2018.02.02.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges