Jelenlegi hely

Hagyományőrzők lepték el a Levéltárat a Honvédelem Napján

Szerző: Kanyó Ferenc
2018.05.28.
1992 óta ünnepeljük május 21-én a Honvédelem Napját. 1849-ben ezen a napon sikerült a honvédseregnek visszafoglalnia a császáriaktól Buda várát. A Várban évről évre különböző rendezvényekkel emlékeznek meg erről a napról. A Magyar Nemzeti Levéltár idén is csatlakozott a számos hagyományőrző csapatot megmozgató rendezvényhez.

A Magyar Nemzeti Levéltár, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Budapesti Történeti Múzeum, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség, és az Esztrád Színház közös vállalkozásaként csatazajtól lett hangos a vár május 21-én, hétfőn. Idén szerencsés módon Pünkösd hétfőjére esett a Honvédelem Napja, így a Várat ellepték az érdeklődők.

A Magyar Nemzeti Levéltár nyitott kapukkal készült a rendezvényre, és örömmel látta vendégül a honvéd hagyományőrzőket a Bécsi kapu téri épület udvarán

A nyitott kapuknak köszönhetően megtekinthető volt a Görgei 200 kiállítás, és a június 8-i finisszázsra készülő állandó tárlatunk, a Nyomot Hagytak. Évszázadok–Személyiségek–Aláírások is.

A nap zárásaként a Kapisztrán téren több száz néző követte figyelemmel a Hadtörténeti Intézet és Múzeum  bejárata előtt a levéltár udvaráról is érkező honvédeket, akik egy hadijáték keretében összecsaptak a várat védelmező császáriakkal.

Az esemény után a levéltár épülete délután ötig várta a látogatókat és a harcban megfáradt honvédeket.

Utolsó frissítés:

2018.06.11.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges