Ahogy rovatunk más cikkeiben is említettük, Gárdonyi történelmi regényeinek megírása előtt kutatásokat is végzett az adott témában. Korának történettudományi szakirodalmát felhasználva igyekezett lehetőleg pontos képet festeni a regénye tárgyát képező korszakról. Ez nemcsak az Egri csillagok, hanem az Isten rabjai című mű esetében is igaz. Regényének számos eleme hű képet fest a 13. századi Magyar Királyság tatárjárás utáni helyzetéről és különösen a korabeli vallási közösségek életmódjáról, műveltségéről. Nem csak felhasználta a korszak megértéséhez a középkori forrásokat, hanem azokat szervesen építette be regényébe. Elsődleges forrása az 1510-ben magyar nyelven írt Margit-legenda volt. A magyar nyelvű szöveg alapszövegét latinul írták, közvetlenül Margit halála után (a 13. század végén), és azt minden bizonnyal a regényben is szereplő Marcellus, domonkos provinciális állította össze. A magyar nyelvű legenda fordításának másolója (esetleg fordítója is) Ráskai Lea, aki több magyar nyelvű kódexet is másolt. A Nyulak szigeti domonkos kolostor apácája a 16. század elején élt. Latin nyelvtudásának köszönhetően a Margit-legendán kívül is több kódexmásolatát (esetleg fordítását) ismerjük (Domonkos-kódex, Cornides-kódex, Példák könyve).

„Jancsi szeme a királylányt kereste. Meg is találta csakhamar a fehér kendősök között....
A sírt körülállták.
A prior meghintette szenteltvízzel. Tömjénillatot is árasztott belé.
A nap belesütött a gödör nedves földű mélyébe.
A prior beleakasztotta a hüvelykujját a pluviáléja kapcsába, és náthásan sóhajtott.
- Látjátok, feleim, szömötökkel - kezdte pislogva, de érzéses, gyászos hangon -, mik vagyunk? Bizony por és hamu vagyunk!..."

Gárdonyi korhűségre törekvését, forrásközeliségét jól példázzák a felhasznált további források is. Ezek közül elsőként legrégibb összefüggő magyar szövegemlékünket, a Pray-kódexben található Halotti beszédet említjük, amely a könyv 1908. évi megjelenéskor már több mint 100 éve ismert volt.

„A királyleány szeméből mind sűrűbben görgedeztek a könnyek.
Mikor a lektor odaért, hogy Jézust a főpap elé állítják, és némelyek kezdének őreá pökni, és ő orcáját bekötni és nagy csapásokkal verni, Margit térdre borult, és a könyökét a székre támasztva a vélumába takarta az arcát.
Ó, Istenem, Istenem! - sírta a fejét ingatva.
Erre a többi apáca szeme is megtelt könnyel.
A lektor maga is megindultan olvasott tovább. A keresztre feszítésnél már gyakorta törülgette ő is a könnyeit.
- Itt következne a Boldogságos Szűz siralma - mondotta -, de igen sírtok, szórorok. Nem olvashatok, ha sírtok.
- Nem sírunk! - nyögte Margit, könnyes arcát a fráterre emelve. - Csak olvasd, olvasd! Megtartóztatjuk a sírásunkat!
És a lektor olvasta:...Minek utána a feszítők a kereszt fának alóla eltávoztak volna, a keserves anya fölemelteték a földről, és felemelé ő szömeit. És láta három kereszt fát feligazítva, és középen látá az ő szent fiát függve, immár halálra változtatva... Fejére kulcsolá ő szent kezeit, s mondta: Jaj énneköm!... Ó, keménységes keresztfa! Ki löttél eznapon énfiamnak anyja, mire vetted el éntőlem őtet? Én őtet ölelgetőm vala én karjaimmal, te pedig szorítod kemény vas-szegekkel! Én őtet takargatám lágy ruhában, te pedig öltözteted önnön vérének ruhájába...
Országszerte becsült ájtatos imádság volt ez akkoriban. Kegyetlen szépségekkel teljes és magyaros ízű szólásairól ítélve bizonyára magyar elmének munkája."

A részletet olvasva Szűz Mária siraloméneke kapcsán felmerülhet a kérdés: ha Gárdonyi a Halotti beszédet beépítette a regénybe, miért nem tette ugyanezt a második legrégibbnek tartott magyar nyelvű szövegemlékünkkel, az Ómagyar Mária-siralommal? A regényben megtalálható motívumok ugyanis teljesen hasonlóak ezen nyelvemlékünkkel, és remekül példázzák Gárdonyi írói érzékenységét, beleérzését.

A válasz egyszerű: Gárdonyi azért nem használta az Ómagyar Mária-siralom szövegét, hanem helyette maga költött középkorias imádságszöveget, mert az a regény megjelenésének évében, 1908-ban még nem volt ismert. A nyelvemléket tartalmazó Leuveni-kódexet, illetve az abban található magyar szöveget ugyanis csak Gárdonyi halálának évében, 1922-ben fedezték fel.

A most bemutatásra kerülő dokumentum a Margit-szigeti kolostor alapítólevele, illetve annak 18. században keletkezett magyar nyelvű fordítása.

IV. Béla király felesége, Laszkarisz Mária 1242-ben, a tatárjárás elől menekülve Klissza (ma: Klis, Horvátország) várában szülte meg lányukat, Margitot. A király és hitvese a születendő gyermeket Istennek ajánlotta, hogy ezzel kiengesztelve segítsen elhárítani az országra törő pogány horda veszedelmét. Margitot 3 éves korában (1246-ban) a veszprémi domonkos rendi Szent Katalin apácakolostorba adták, ahol 10 éves koráig, 1252-ig nevelkedett. Ez a kolostor azonban távol esett az uralkodó székhelyétől, így IV. Béla egy közelebbi helyet keresett, hogy gyermekét a maga közelében tudhassa.

Valószínűleg már 1246-ban elkezdődött a Nyulak szigetén (latinul insula leporum, ma: Margitsziget) az új domonkos rendi kolostor építése. A sziget északi végén ekkor már létezett az esztergomi érseki vár, feltételezhetően ebben az időben telepedtek meg ugyanitt a premontrei és ferences (minorita) szerzetesek, valamint ekkoriban kezdődhetett a johanniták várának építése is. A sziget keleti részén Imre király (1196-1204) egy királyi udvarházat emeltetett. Mivel a tatárok az óbudai királyi lakot elpusztították, a királyi pár a tatárjárás (1241-1242) után ideiglenesen átköltözött a szigeten épségben maradt királyi udvarházba, amelyet IV. Béla egy saroktoronnyal megerősíttetett. A király 1252-ben átköltöztette a domonkos rendi apácákat a Buda közelében fekvő Szűz Máriának szentelt kolostorba. (Ekkortól kezdik el régi neve mellett az apácakolostor védőszentjéről Boldogasszony szigetének vagy Szűz Mária szigetének is nevezni a területet.) A király e közel fekvő kolostorban Margit lányát is elhelyezhette.

Gárdonyi regénye a kolostor építésével, felszentelésével, Margitnak és apácatársainak az új kolostorba költözésével kezdődik (1252). Az alapítólevél 1259-ben kelt, és elbeszéli az alapítás körülményeit. Érdekessége, hogy az eredeti dokumentum mellett levéltárunkban megtalálható az 1734-ben keletkezett magyar nyelvű fordítása is (MNL OL, DL 492).

A fordítás első sora igen érdekes problémát vet fel: a latin nyelvű oklevélben a király címei a következőképpen vannak felsorolva: „Bela Dei gracia Hungarie Dalmacie Croacie Rame Servie Galicie Lodomerie Cumanieque rex", a magyar nyelvű fordításban, mint láthatjuk: „Béla Isten kegyelmébűl Magyar, Horváth, Cserkes, Galicia, Lodomeria es más országoknak királlya..." A zavarba ejtő elem a fordításban Cserkesország szereplése. Ez a felsorolás sorrendjéből adódóan Ráma és/vagy Szerbia korabeli 18. századi magyar megnevezése lehet. A cserkeszek észak-kaukázusi nép, egyes csoportjaik Törökországban is éltek, így elképzelhető, hogy a középkori Bosznia latin megfelelőjét (Rama) fordították ezzel a szóval. Az oklevél terjedelmesen részletezi a kolostoralapítások és a szerzetesi élet fontosságát, továbbá a király zárdának adományozza Ó-Pest melletti Vzlar (Oszlár) és Sul (Süly), Rákos mellett Cinkota (Scyngata), Nemus (Nemes) és Nogus (Nagyos), továbbá Akusnyre mellett Vkurd (Ökörd) földet, tartozékaikkal.

A 18. századi fordítás keletkezési okairól nem tudunk bővebbet mondani. Biztosan tudjuk, hogy az apácák a török elől Pozsonyba menekítették Szent-Margit koporsóját, és mintegy 100 év után, 1641-ben felnyitották, amelyben megtalálták az 1276-ban Margit szentségvizsgálatát rögzítő latin nyelvű jegyzőkönyv azóta már elveszett, eredeti példányát.

Az alapítólevél magyar nyelvű fordítást Rajcsányi Ádám pecsétjével hitelesítette, azonban minden bizonnyal nem maga végezte, hiszen őt csak 1738-ban nevezték ki hivatalába. Másik érvünk amellett, hogy a fordítást nem Rajcsányi készítette, az az, hogy a hitelesítési záradék az oklevél alján olvasható, és az az oklevél szövegének írásképétől teljesen különbözik. A magyar nyelvű fordítás érdekességei elsősorban nyelv- és helyesírástörténeti szempontból jelentősek, mivel a még kialakulatlan nyelvújítás kora előtti kancelláriai gyakorlatot tükrözi.

A regény és forrásainak kapcsolatát, továbbá az alapítólevelet is bemutatja a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában a Gárdonyi-emlékév kapcsán megrendezett „A regény és a valóság: Gárdonyi Géza és történelmi regényei" című vándorkiállítás.