Jelenlegi hely

Elhunyt G. Vass István

GYÁSZ
2013.08.13.
2011. július 26-án reggel érkezett a lesújtó hír: alig néhány órával azelőtt hetvenedik életévében váratlanul távozott az élők sorából Vass István, a Magyar Országos Levéltár nyugdíjas munkatársa, aki élete végéig rendszeresen bejárt dolgozni a Hess András téri épület harmadik emeletén lévő kis szobájába. Döbbenet lett úrrá a kollégák körében. Nehezen volt hihető az, ami történt.

Vass István tartalmas és eredményes szakmai-tudományos pályát futott be. Az egyetem elvégzése után 1965-től másfél évtizeden át történész-muzeológusként, 1970-től igazgató-helyettesként tevékenykedett a Békés megyei múzeumi szervezetben, közben doktori címet szerzett. Harmincnyolc évesen szakmát váltott: 1980-ban került levéltárosként az 1945 utáni központi forrásokat őrző Új Magyar Központi Levéltárba, itt 1983-tól a vállalati osztály vezetője, 1988-tól főigazgató-helyettes, 1989–1992 között mb. főigazgató. Az Új Magyar Központi Levéltár megszűnése után 1992-től 1994-ig a Magyar Országos Levéltár egyik főigazgató-helyettese, ezt követően főlevéltárosa, címzetes főigazgatója. 1998–2003 között ismét főosztályvezető. 2005-ben vonult nyugállományba, de sokat dolgozott ezután is. Számos komoly levéltári feladat elvégzése fűződik a nevéhez: példaként az 1980-as évekből a vállalati osztály megszervezése, az 1990-es évek elejéről a kárpótlással összefüggő hatalmas adatszolgáltatási munka vezénylése és a volt Országos Tervhivatal iratanyagának feldolgozása említhető.

G. Vass István

1992-ben nagy részt vállalt a Magyar Országos Levéltár új szervezetének kialakításából. Egyik élharcosa volt a levéltári kutatások szabaddá tételéért folytatott küzdelemnek. Tudományos tevékenységének gazdagságára színvonalas kiadványainak, tanulmányainak sokasága a bizonyíték. Levéltári alapmunkákat állított össze és szerkesztett aktív korában ugyanúgy, mint nyugdíjasként. A magyar állam szervei sorozat kötetei, az 1945 utáni minisztertanácsi jegyzőkönyvek forráskiadása és a jegyzőkönyvek napirendi jegyzékeinek feldolgozása kimagasló teljesítmény. Eredményes munkásságát 2003-ban Széchényi Ferenc-díjjal, 2004-ben Ember Győző-díjjal ismerték el. Ha valaki, Ő valóban megérdemelte ezeket a szakmai elismeréseket.

Vass István nagy űrt hagyott maga után, nehéz lesz őt pótolni. Szakmai és tudományos eredményei maradandóak, a fiatal levéltáros generációk okulására szolgálóak. A Magyar Országos Levéltár és a levéltáros szakma tisztelettel adózik a kiváló szakember emléke előtt.

Búcsúztatása a római katolikus vallás szertartása szerint 2011. augusztus 16-án 14:30-kor az érdi Karmelhegyi Boldogasszony templomban lesz.

Cím: 2030 Érd, Gellért u. 9.

 

Utolsó frissítés:

2015.07.24.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges