Jelenlegi hely

Elhunyt Dr. Érszegi Gézáné nyugalmazott főlevéltáros

2015.08.03.

Megrendülten értesítjük munkatársainkat és kutatóinkat, hogy az Országos Levéltár nyugalmazott főlevéltárosa, a Bécsi kapu téri Nagykutatóterem évtizedeken át szorgos munkatársa és vezetője, dr. Érszegi Gézáné Sin Ágota 2015. július 26-án befejezte földi pályafutását.
 

Ágota Szegeden született, Székesfehérváron nőtt fel és a budapesti ELTE-n végezte egyetemi tanulmányait történelem-latin szakon, ahol később a levéltár szakot is elvégezte. 1971. szeptemberétől 2006-ban történt nyugdíjazásáig a Magyar Országos Levéltárban dolgozott.

Kutatótermi szolgálata mellett alkalmanként referensi és hosszabb időn át vezetői feladatokat is ellátott, miután 1993-ban főosztályvezető-helyettessé nevezték ki a Feudáliskori Kormányszervek Osztályán. Férjével együtt kutatott a Vatikáni Titkos Levéltárban is.

Már fiatalon miniszteri dicséretben részesült, 2001-ben pedig tanácsosi címet nyert el.

Szorgalma, munkabírása, kézügyessége és gyakorlatias felfogása egész pályafutása során nagy hasznára volt az intézménynek és a magyar levéltárügynek. Kiváló szervezőkészsége, jó ötletei és nagy tapintata révén jó kapcsolatokat alakított ki munkatársaival és a kutatókkal is. Az intézményt és családját egyaránt magasfokú hivatástudattal szolgálta.

Temetésére 2015. augusztus 7-én 11 órakor kerül sor a Farkasréti templom urnatemetőjében.

Isten nyugosztalja!

 

Utolsó frissítés:

2015.08.04.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges