Jelenlegi hely

Elhunyt Bősze Sándor (1957-2014)

GYÁSZ
2015.02.17.
A Magyar Nemzeti Levéltár és az MNL Somogy Megyei Levéltár vezetősége és munkatársai fájdalommal tudatják, hogy az MNL Somogy Megyei Levéltár igazgatója, Dr. Bősze Sándor hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt.

Bősze Sándor 1957. május 7-én, Kaposváron született. 1975-ben érettségizett, majd 1982-ben a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán történelem-könyvtár, 1991-ben az ELTE-n levéltár szakon oklevelet szerzett. 1975-től a Somogy Megyei Levéltárban munkatárs, levéltári könyvtáros, levéltáros, főlevéltáros, 1998-tól pedig az intézmény igazgatói posztját töltötte be.

Jelentős szakmai, közéleti szerepet és feladatokat vállalt, így a Magyar Levéltárosok Egyesületének választmányi tagja, az Önkormányzati Levéltárak Tanácsa Elnökségének (ma MVLVT) tagja, a Somogy megyei TIT Elnökségének tagja. Hazai tudományszervezői munkássága mellett nagy jelentőségű, hogy Somogy megye az ő kezdeményezésére vesz részt a „Mogersdorf" Nemzetközi Kultúrtörténeti Szimpózium konferenciáin, amelynek szervezőbizottsági tagjaként tevékenykedett. Intenzív szakmai kapcsolatokat épített ki a horvátországi levéltárakkal, nemzetközi együttműködés keretében több mint egy évtizede szervezője, aktívan részt vett a Rijekai Történeti Levéltár (Fiume) dualizmus kori iratanyaga rendezésében.

Fő szakmai, kutatási területe a modern kor és azon belül a civil társadalomszerveződés, az egyesületi élet kutatása. 1994-ben summa cum laude minősítéssel bölcsészdoktori címet szerzett.

Több szakmai és megyei kitüntetés mellett munkásságát 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével ismerték el. A Magyar Levéltárosok Egyesülete 2014-ben kiváló szakmai és tudományos munkájáért, a horvátországi levéltáros szakmai kapcsolatokért Dóka Klára-díjat adományozott számára.

Bősze Sándor a levéltárat a nemzeti kulturális örökség fontos részeként definiálta, aminek őrzése és a forrásokban rejlő információk gondozása, felhasználása hatalmas felelősség és lehetőség a levéltáros szakma számára, amellyel a társadalom javára lehet élni.

A Magyar Nemzeti Levéltár és a levéltáros szakma tisztelettel adózik a kiváló szakember emléke előtt, akinek optimizmusa, életszeretete, szakmai alázata példaként szolgálhat a jövő generációi számára.

Bősze Sándort a Magyar Nemzeti Levéltár saját halottjának tekinti.

A temetés 2014. október 29-én 13:30-tól a kaposvári Nyugati temetőben lesz.


 

 

 

 

 

Fotók: Vetró Éva

Utolsó frissítés:

2015.07.24.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges