Jelenlegi hely

Állami kitüntetést kaptak kollégáink

2019.11.11.
Benkő Tibor honvédelmi miniszter kiemelkedő munkájuk elismeréseként a Honvédelemért Kitüntető Cím III. fokozatát adományozta a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára igazgatójának, Szendiné dr. Orvos Erzsébetnek, valamint az intézmény főlevéltárosának, Kovács Ilonának.

Szendiné dr. Orvos Erzsébet 1989 óta dolgozik a Hajdú-Bihar Megyei Levéltárban, amely intézménynek jelenleg a vezetője. Kutatói karrierje alatt számos Debrecen 16-17. századi történelmével kapcsolatos tanulmányt, forrást publikált. Munkásságának elismeréseként 2018-ban Áder János köztársasági elnöktől vehette át a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatát.

Kovács Ilona 1997 óta a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár munkatársa, ahol jelenleg Debrecen város iratanyagának referenseként dolgozik. Kutatási területe a megyei igazságszolgáltatás és közigazgatás története. Munkájának eredményeit több konferencián adta elő, illetve publikálta tanulmányok formájában. 2018-ban a Magyar Nemzeti Levéltár a Pro Archivo Nationali díj I. (arany) fokozatával ismerte el Kovács Ilona munkásságát.

 

Szendiné dr. Orvos Erzsébet és Kovács Ilona kitüntetéséhez gratulálunk, és további sok sikert kívánunk nekik a jövőben is!

Utolsó frissítés:

2019.11.19.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges