A Magyar Nemzeti Levéltár küldöttsége a Vajdaságban járt

2017.10.04.
A Magyar Nemzeti Levéltár küldöttsége Dr. habil. Szabó Csaba főigazgató vezetésével 2017. szeptember 21-én a Vajdaságba utazott. A delegáció látogatást tett az újvidéki Vajdasági Levéltárban, majd a szabadkai Történelmi Levéltár tizedik levéltári napján.

A levéltári küldöttséget az újvidéki Vajdasági Levéltár igazgatója, Branimir Andrić fogadta Mezey Zsuzsanna főlevéltáros kíséretében. A legjelentősebb magyar vonatkozású iratanyagot őrző szerbiai levéltár vezetőségével konstruktív megbeszélés zajlott a kölcsönös együttműködésről. A két intézmény közötti keretmegállapodásnak köszönhetően jelent meg 2017 elején a VKM Újvidéken található iratanyagainak kétnyelvű repertóriuma. A jövőbeni együttműködést illetően a szerb fél nyitott volt a magyar vonatkozású iratanyagok további feltárásának, megmentésének elősegítésére.

Az idén hetven éves szabadkai Történelmi Levéltár A levéltár a kultúra, a tudomány és a közigazgatás háromszögében címmel rendezte meg, immár tizedik levéltári napját szeptember 21-én. A tanácskozásnak a szabadkai Városháza nagyterme adott otthont. A konferencián tizenegy előadás hangzott el, ebből hármat a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársai tartottak. Dr. Radó Bálint, az MNL Baranya Megyei Levéltára munkatársa tagintézménye tudományos és közigazgatási tevékenységét ismertette. Tánczos-Szabó Ágota az MNL Bács-Kiskun Megyei Levéltára képviseletében taglevéltáruk aktuális kulturális és közoktatási tevékenységébe vezette be a hallgatóságot. Dr. habil. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója pedig az MNL digitalizálási projektjeit és nyilvános adatbázisait mutatta be.
 

Utolsó frissítés:

2017.12.20.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges