Jelenlegi hely

A hét dokumentuma

2021.11.02.
Az Országos Széchényi Könyvtár október 25-én megnyitott kiállításával ünnepli, hogy Magyarország tölti be az Európa Tanács (ET) Miniszteri Bizottságának elnöki tisztségét 2021. május 21-től.
2021.10.19.
1849-ben a magyar honvédsereg tábornokait kivégzésükig az aradi várban (erődben) tartották fogva. Itt töltötték le büntetésüket azok is, akiket az eljárás során elítéltek. A 18. században azonban kevésen múlott, hogy az aradi erőd építését leállítsák.
2021.10.04.
450 éve, 1571. október 7-én vívták a lepantói csatát. Ez volt a törökök győzelmével végződő negyedik velencei–török háborúnak a keresztények számára legdicsőségesebb pillanata. Az ütközetben a Velence, a pápai állam és Spanyolország szövetségében létrejött Szent Liga flottája komoly vereséget mért az oszmán hajóhadra. A csatát követően a törökök legyőzhetetlenségének mintegy 200 éves mítosza semmisült meg egyik pillanatról a másikra. A hír futótűzként terjedt el Európában: alig egy hónap után már a keresztény világ minden szegletében tudták.
2021.09.27.
50 évvel ezelőtt, 1971. augusztus 27 és szeptember 30. között hazánkban nemzetközi vadászati kiállítást rendeztek, amelyet résztvevőinek száma miatt világkiállításnak neveztek. A hidegháború időszakában a sok nemzetközi résztvevővel szervezett eseménynek fontos diplomáciai jelentősége is volt.
2021.09.14.
Harminc évvel ezelőtt, 1991. augusztus 16. és 20. között tartózkodott II. János Pál pápa először Magyarországon. 1996. évi rövid látogatását követően azóta csak most, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából érkezett ismét hozzánk a katolikus egyház feje. Ezen a héten a harminc évvel ezelőtti látogatás eseményein túl egy külügyminisztériumi irat segítségével mutatjuk be, hogyan készültek fel a magyar és szentszéki kapcsolatok újrafelvételére.
2021.09.06.
A 2021. szeptember 5-én nyíló 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kapcsán érdemes felidézni, hogy 1938 tavaszán, az ugyancsak Budapesten megrendezett 34. katolikus világtalálkozó és a Szent István Emlékév ünnepségei alkalmából felmerült, hogy Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája hazai földön látható lehessen. A terv akkor nem vált valóra.
A Bécsi kapu téri levéltári épület tűzesetei, I. 1921. július 29.
2021.07.29.
Bár közismert volt, hogy a levéltárak fokozottan tűzveszélyes helyek, a megelőzés és a védekezés csak néhány intézkedésben öltött testet. A kortársak úgy vélték, hogy a legnagyobb biztonságot egy modern levéltárépület jelentheti, amelyet a nagy háború előestéjén el is kezdtek építeni. A levéltár palotája önmagában valóban alkalmas volt az iratok védelmére, de a háborús körülmények az épületben és az őrzött anyagban is felbecsülhetetlen károkat okoztak. Az új épület tűzesetei ráirányítják a figyelmet a levéltárvédelem tágabb összefüggéseire is.
Dobronoki György diétai listája 1634/35 teléről
2021.07.19.
Amíg napjaink parlamenti üléseiről részletes jelenléti íveket vezetnek, addig a 16–17. századi országgyűléseink történetének egyik nagy kérdése, hogy kik és milyen számban voltak jelen? A szinte elfeledett 1634/35. évi soproni diéta egy résztvevőlistája alapján közelebb juthatunk a megoldáshoz.
2021.06.28.
Száz évvel a spanyolnátha után a 2019-ben kitört koronavírus pandémia kapcsán ismét világjárványról beszélünk. A világháborúk pusztításaitól eltekintve napjaink embere még nem érzékelt ilyen mértékű és kiterjedésű pusztító fertőzéshullámot. Mivel felkészületlenül és meglepetésszerűen kerültünk szembe a járvánnyal, emiatt könnyen egyedinek érezhetjük a helyzetünket, pedig a 19. század során sokkal gyakrabban tombolt világméretű járvány a Földön.
2021.06.21.
A járvány évében, 2020-ban ünnepelte (volna) a pálos rend alapítója, esztergomi Boldog Özséb halálának 750. évfordulóját. Végül 2021-ben valósulhatott meg a jubileumi kiállítás, amelyet a Magyar Nemzeti Múzeumban 2021. június 15-től szeptember 12-ig tekinthetünk meg.

Oldalak