A Habsburg Monarchiában az 1707-ben alapított bécsi zálogház volt az első – ez máig működik, az 1787. évi átköltözése óta Dorotheum néven, és egyike a legjelentősebb aukciósházaknak.

A bécsi ágostonos kanonokrend temploma és kolostora 1724-ben (Salomon Kleiner rézmetszete)

A Magyar Királyságban Mária Terézia 1773. január 15-én rendelte el a létesítését – de nem csupán a pénzszűkében levők megsegítése céljából, hanem egyéb szegényügyi és szociálpolitikai megfontolásokból.

Eszterházy Ferenc gróf, a magyar udvari kancellár ugyanis – miután 1763-ban tallósi (ma Tomášikovo, Szlovákia) kastélyát egy állami árvaház rendelkezésére bocsátotta – 1770-ben újabb birtokát engedte át állami célokra. Így került felállításra Szempczen (Szenc, ma Senec, Szlovákia) 1772-ben a királyság első „fenyítőháza” (Zucht- und Arbeitshaus), vagyis az első állami börtönnek nevezhető intézmény.

A fenntartási költségeket (mint az a korban megszokott volt) az üresedésben levő egyházi birtokok jövedelméből állták – illetőleg újabb forrásokra is szükség volt. Mivel a királynő nem kívánt külön „alapot” (fundust, Fond) létrehozni, máshonnan, egy másik forrásból kellett fedezni a fenyítőház évi 20–24 ezer forintra becsült fenntartási költségeit. Itt jutott szerephez a felállítandó pozsonyi zálogház, amelynek jövedelméből segélyezték a fenyítőházat. A rabtartási díjakat az 1770-es évek végétől az érintett törvényhatóságok (vármegyék és városok) fizették.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában a Helytartótanácsi levéltár titkos levéltárában (Archivum secretum) őrizzük az 1773. augusztus 23-án kelt alapító okirat egyik példányát a kiállított kettőből: egy keményfedelű, bőrkötéses, fatokban zsinóron függő pecséttel ellátott pergamenlapokból álló kötetet. A több hiteles példány elkészítése szokásos volt, így az 1780-ban felállított Tanulmányi Alap esetében is két díszes, hiteles példány készült.

245 éve kezdte meg működését a pozsonyi zálogház

Az uralkodói döntés azonban jóval ezt megelőzően megtörtént: Mária Terézia 1773. január 15-én engedélyezte a zálogház létrehozását. A feltételekről és a szükséges pénzösszegekről egészen nyár közepéig tartottak az egyeztetések és a véleményezések. Mintául a Bécsben működő zálogház működését vették, ebben a tervezetet kidolgozó hivatalnokok segítségére volt a bécsi Udvari Kamaránál alkalmazott Mayer kamarai számvevő.

Az okiratból kiderül a királynő alapvető célja: bár azokról a koldusokról, szegényekről és szerencsétlenekről is gondoskodni kívánt, akik segítségre szorulnak, de fontosnak tartotta, hogy olyanokon is segítsen, akik kis időre szorultak pénzbeli segítségre, ezért javaikat elzálogosították, és az uzsorásoktól kárt szenvedtek. Ennek az orvoslására alapította Pozsonyban a kölcsönt adó zálogházat (domus fiducaria, Versatzamt), amely 6 százalékos kamattal adott kölcsönöket.

A felállításhoz szükséges összeget (amelyből többek között a „telephelynek”, vagyis Schuster Károly özvegye házának megszerzését fedezték mintegy 8000 forint értékben, vagyis nem bérelték az épületet) a kincstár kölcsönözte, kamatmentesen. A zálogházat a Magyar Királyi Helytartótanács felügyelete és egy erre rendelt bizottság alá rendelte. A bizottság két helytartótanácsosból és egy főnemes elnökből állt. Feladatai közé tartozott, hogy gondoskodjon a zálogház alkalmazottjairól, a zálogház főtisztjének jelentései alapján minden a zálogházat illető dologról tudomása legyen. Hetente egyszer kellett üléseznie, és a helytartótanács részére évi jelentést és számadást készítenie.

A zálogházi bizottságnak a következő tisztviselők voltak alárendelve, akiket a zálogháznál alkalmaztak: házfőtiszt (Verwalter), pénzbeszedő, zálogbecslő, zálogmegőrző, két alírnok és szolgák. Személyükre elég későn, csupán június végén tett előterjesztést a Magyar Udvari Kancellária az uralkodónőnek.

Az alapítólevélben részletesen szabályozták a zálogház rendjét, a zálogok felvételét, a kamatszámítást, a zálogkiváltást, a lopott holmi esetét, a szegények pénztárát, a záloghivatal által végzendő árveréseket. Az olyan tárgyakat ugyanis, amelyeket egy éven és hat héten belül nem váltottak vissza, a zálogház árverésre bocsátotta. Az okirat tárgyalja továbbá az aktív követeléseket, az elveszett vagy meghibásodott zálog kárpótlását, a pénz őrizetét. A tiszta haszon egy részét pedig a szempci fenyítőház és a pozsonyi kórház kapta meg.

Az alapító oklevél dátumának (1773. augusztus 23.) ellenére a zálogház már július 1-jével megkezdte működését. Első néhány napjának pénzmozgásáról külön értesítették az uralkodónőt: 1773. július 1. és 3 között 42 darab tárgyat adtak le, 509 forint értékben, vagyis ennyi pénzt adtak kölcsön a városi lakosságnak. A magas összeg azzal is magyarázható, hogy a lakosokat már jóval a megnyitás előtt külön nyomtatott, német nyelvű hirdetményben tájékoztatták a zálogházról, a feltételekről, a nyitva tartási időről: vasár- és ünnepnapokat kivéve minden nap délelőtt 9 és 12, délután 16 és 19 óra között tartott nyitva. A hirdetményben igyekeztek megnyerni a lakosság bizalmát és biztosítani az ügyfeleket a zálogház megbízhatóságáról.

A zálogház azonban kevéssé váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az 1770-es évek végén nem volt elegendő bevétele, a fenyítőház fenntartásához nélkülözhetetlen havi 1000 forintot sem érte el a haszon – ezért Mária Terézia 1777-ben mentesítette a zálogházat ezen kötelessége alól.

A pozsonyi zálogház mintájára 1787-ben felállították a budai zálogházat, amely 1802-ben Budáról Pestre költözött át (a pozsonyi zálogház nem megszűnt, hanem a budainak lett a fiókintézménye). A jövedelmet itt is állami, szociális célokra fordították: felerészt a budai kórházakat, felerészt női fegyház felállítását támogatták belőle. A működés megindulásához szükséges 20 ezer forint alapot ez esetben is a királyi kincstár kölcsönözte (kamat nélkül). Az ezen felül szükséges összeget a zálogház viszont 3 és fél százalékos kamatra kaphatta meg. A zálogház felügyeletét és feladatait a pozsonyihoz hasonlóan szabták meg. A zálogház alkalmazottjai között a főtiszten (praefectus, Verwalter) és pénzbeszedőkön kívül zálogbecslők, zálogmegőrzők és a becsülendő ruhákhoz szabó volt. Az uralkodói rendelet szabályozta a zálogház nyitva tartását, a zálogok átvételét, értékelését, a zálogkiváltás időpontját, a zálogkiváltás módját, kitért lopott holmi elzálogosítására, a zálog elveszítése vagy károsodása esetén járó kártérítésre, szabályozta a pénztárban levő összeget, és külön megemlítette a szegedi fenyítőháznak adandó haszonra.

Iratfotók: Czikkelyné Nagy Erika (MNL OL)

Köszönet Erszényi Zoltánnak (MNL OL) a segítségéért.