Előcsarnok

 

A feljáró szekkóin
Khuen-Héderváry Károly és Klebelsberg Kunó látható.
Velük szemben, a két szerzetes alakjában
Dudits Andor festő önmagát, és az építészt, Petz Samut örökítette meg.

 A földszinti csarnokban a kalandozások korát idézi
Sidló Ferenc Hátrafelé nyilazó lovas magyar vitézek című bronzszobra.
A magyar regősöknek pedig Horváth Géza állított emléket.



A lépcsőházat, a földszinti és az emeleti csarnokokat
Róth Miksa műhelyében készült színes üvegablakok díszítik.
Róth Miksa
Pest, 1865. december 26. – Budapest, 1944. június 14.
Apja műhelyében és külföldi mesterektől tanulta az üvegfestés mesterségét. 1885-ben megalapította önálló "üvegfestészeti műintézet"-ét. Stílusát kezdetben a historizmus, majd a szecesszió és az art déco illetve ezek ötvözete jellemezte. Számos hazai és külföldi elismerésben részesült: 1898-ban Iparművészeti Állami Aranyérmet kapott, az 1900-as párizsi világkiállításon ezüst, az 1902-es torinói és az 1904-ben St. Louis-i (USA) világkiállításon pedig aranyéremmel tüntették ki.
Munkái többek között az Országház, a Gresham-palota, a Magyar Nemzeti Bank, a Zeneakadémia épületét, a szegedi Új zsinagógát, a szegedi Fogadalmi templomot, a lipótmezei elmegyógyintézet kápolnáját, a marosvásárhelyi és a szabadkai városháza épületét, a Kálvin téri református templomot, a Pannonhalmi Bencés Főapátság Szent István-kápolnáját díszítik.
Számos alkotása látható a világ nagyvárosaiban is. Ő készítette például a hágai királyi palota és a mexikoi nemzeti színház űvegdíszeit.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A gazdagon díszített csarnokokat az oldalfolyosóktól elválasztó kárpitok Körösfői-Kriesch Laura munkái.

A kovácsoltvas elválasztókat és a fűtőtestek fémköpenyét Róth Miksa tervei alapján Jungfer Gyula mű- és épületlakatos készítette.

 

 

 Nagyítás Képgaléria megtekintése

Kisfaludy Stróbl Zsigmond Magyar és török harcosok című szobrát a félemeleti lépcsőfordulóban, a Szent Koronát tartó angyalt ábrázoló szekkó mellett helyezték el.

 Az első emelet szekkói a független magyar állam középkori történetének fontos pillanatait jelenítik meg.