Vidám évzáró a levéltár hívogatásával

Címkefelhő

A szocialista korszak iparvállalatai lényegi kérdésként kezelték a fiatalok bevonzását az adott gyár munkásainak sorába, és ezzel az utánpótlás biztosítását. Sok helyen rendszeres jellegű külön programokat is szerveztek a fiatalok számára, vagy éppen ifjúsági klubot működtettek.

Keresztes Csaba

Ilyen ifjúsági klubja volt az Egyesült Villamosgépgyárnak (EVG) is. (E gyár legelső jogelődjét 1887-ben alapították, a gyár maga 1913-tól számította a működését, amikor véglegesen Kőbányára, a Gyömrői útra költözött. 1963-ig Villamosgép és Kábelgyár volt a neve, ezt követően alakult meg, öt másik vállalat összevonásával, az Egyesült Villamosgépgyár. Több ezren dolgoztak ekkoriban a gyárban. A gyár jogutódja 2001-ig létezett, ekkor teljesen felszámolták.)

1969. év legvégén az EVG ifjúsági klubjában a gyár ifjai „vidám” évzáró összejövetelt tartottak. Az ekkor lezajlottakról a gyár lapja, a Villamosgép című, kéthetente megjelenő orgánum tudósított.

 

Jelzet: MNL OL XXXII–7 Levéltári sajtófigyelő–1970. (172.doboz)

 

A gyár vezetősége a már szilveszteri bulinak számító rendezvény előkészítése során nemcsak a szórakozásra gondolt, hanem a szellemi erők megmozgatására is. Vetélkedőt szerveztek a fiataloknak, amelyen mindenki kapott egy-egy kérdést, és – amennyire ki lehet venni a cikkből – a legjobb felelet egy üveg pezsgőt ért. A legnagyobb nehézséget ez a kérdés okozta: „Ült-e olyan pápa Szent Péter trónján, akinek több gyermeke is volt?”.

E kérdés megválaszolása nagy nehézséget okozott, és a helyes válasz megszerzése érdekében „többen” az Országos Levéltárat is felhívták telefonon.

A cikkből sajnos nem derül ki hogy kaptak-e megfelelő- vagy éppen kielégítő választ a levéltár esetlegesen elért munkatársaitól (és azt sem tudjuk már meg sohasem, hogy e munkatársak mennyire örültek az év végén, távbeszélőn érkező kérdésnek). Mindenesetre elismerést érdemel, hogy a gyár dolgozói ismertek egy lehetőséget, ahonnan esetlegesen tájékoztatást kaphatnak. (Rosszmájú megjegyzés: érdekes, hogy nem valamely tudományos intézetet, egyetemet keresték meg telefonon.) Sajnos a vetélkedő nyerteséről ugyanígy nincs több információnk.

Ezt követően az évzáró mulatság rendben lezajlott, és a szellemi vetélkedőt követő zálogosjáték és tánc feledtette a korábbi nehézségeket.