Jelenlegi hely

Kalandok a levéltárban (Felhívás az iskoláknak)

Címkefelhő

A Magyar Nemzeti Levéltár a Creative Europe Culture által támogatott Community as Opportunity (CO:OP) pályázat keretében szervezett levéltár-pedagógiai programra és online filmes versenyre hívja az iskolákat. A program résztvevői számára lehetőség nyílik arra, hogy egy-egy iskolai csoport/osztály a levéltárba ellátogatva megismerje az intézményt, különféle tudományos és közművelődési tevékenységeit, és a foglalkozásokkal részt is vegyen azokban.
A Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Magyarország legrégebbi közgyűjteménye. Intézményünk impozáns központi épülete több mint 30 ezer iratfolyóméternyi iratot: oklevelet, térképet, dokumentumot rejt. Az itt őrzött iratok részei az ország felbecsülhetetlen értékű kulturális örökségének.
 
Az MNL 2014-ben csatlakozott – tizenhat más európai partnerrel közösen – a levéltár és a nagyközönség közötti kapcsolatok fejlesztésére kiírt pályázathoz (Community as Opportunity, CO:OP). Ennek keretében lehetőség nyílik arra, hogy egy-egy iskolai csoport/osztály a levéltárba ellátogatva megismerje az intézményt, különféle tudományos és közművelődési tevékenységeit, és a foglalkozásokkal részt is vegyen azokban.
 
Az együttműködés célja, hogy levéltár-pedagógiai eszközök segítségével az iskolában elsajátított klasszikus ismereteket a gyakorlatban is alkalmazzák a tanulók. A program alapvetése, hogy olyan minőségi időt töltsenek a diákok intézményünkben, amely során új és hasznos ismeretekre tesznek szert a felfedezés örömével, ezáltal plusztudást is nyerjenek.
 
A műhelymunka menete: 
az iskolában játékos előkészítő foglalkozást tartanak a levéltárosok; majd előre egyeztetett időpontban, egy vagy több alkalommal a csoportok ellátogatnak a levéltárba és interaktív foglalkozásokon vesznek részt.
A megismert tevékenységek, források és a levéltári munkatársak segítségével a diákoknak egy 7-10 perces rövidfilmet kell készíteniük a levéltárról, „Az én levéltáram” címmel, szabadon választott műfajban (dokumentumfilm, riport, áldokumentumfilm, híradó stb.). A filmes csapat létszáma 3-4 fő.
 
Helyszín: a felhívásban részt vevő iskola és az MNL központi épülete (1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2-4.), valamint az MNL programban részt vevő tagintézményeinek épületei
Időtartam: 2017. október – 2018. május
 
Az első fordulóból öt film jut be a Horvátországban 2018 őszén megrendezendő nemzetközi fesztiválra. A nyertes versenyfilmek díjazásban részesülnek.
 
Részletek és jelentkezés: Apáti Anna Zita, MNL OL főlevéltáros, levéltár-pedagógus (kalandokaleveltarban@mnl.gov.hu)
Jelentkezés határideje: 2017. október 1.
Jelentkezési lap online vagy letölthető formában.
 
Az eseményen a részvétel ingyenes. A rendezvényen eseményfelvételek készülnek.
 

 

 

 
CO:OP abstract for administration:
The National Archives of Hungary (NAH) is the oldest public collection in Hungary. The impressive central building of our institution has more than 30,000 linear metres of documents (charters, maps, records etc.). The documents kept here are part of the country's invaluable cultural heritage.
 
NAH joined in 2014 with sixteen other European partners to develop a relationship between archives and the general public in the frames of the Creative Europe's supporting program, Community as Opportunity (CO:OP). In this context, it is possible for a school group/class to visit the archives to get acquainted with the institution, its various scientific and cultural activities and to take part in the lessons.
 
The purpose of the cooperation is to use the archival tools to help students learn the classical knowledge acquired in the school. The basic idea of the program is to provide students with quality time in our institution, which will bring new and useful knowledge to the pleasure of discovery, thus gaining extra knowledge.
 
The course of the workshop:
• the archives hold playful preparatory sessions at school; Then at a pre-agreed date, groups will visit the archives one or more times and participate in interactive sessions.
• With the help of the well-known activities, resources and archival staff, students will have to create a 7-10 minute short film from the archives entitled "My Scale Stream" in a freely chosen genre (documentary, story, docu-fiction, newscast, etc.)
 
From the first round, five films will nominate the international festival in Croatia in autumn 2018. Winning comedy films are rewarded.
 
The event is public. The event will be recorded by photo equipment.