Határokon átívelő együttműködés - Szlovák-magyar kapcsolatok a történelmi Nógrád megye történetének feltérképezéséhez

2018.05.03.
A Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltára fontosnak tartja a történelmi Nógrád megye történetének feltárásához a szakmai együttműködést a Besztercebányai Állami Levéltárral és annak losonci, illetve nagykürtösi fióklevéltáraival. 
A szakmai együttműködés lényeges elemei a hungarikakutatás és a folyamatos szakmai párbeszéd. Levéltárunk korábban számos alkalommal végzett feltárásokat a szlovákiai levéltárakban (Besztercebánya, Selmecbánya, Losonc, Nagykürtös) a történelmi Nógrád megye múltjának feltérképezéséhez.
Ennek részeként először a XVII-XVIII. századi családi és uradalmi irategyüttesek feltárása, a Besztercebányai Bányakapitányság bányászattörténeti anyagának átvizsgálása, majd ezt követően az I. világháború határon túli anyagainak feltérképezése, a reformáció 2017-es emlékévéhez kapcsolódó kutatása történt meg.
Ebben az évben a Besztercebányai Állami Levéltárban a nógrádi vonatkozású, eddig még fel nem tárt fondokat nézhettük át. Azért is tartottuk fontosnak ebben az évben a hungarikakutatást, ugyanis a Besztercebányai Állami Levéltárban a korábbi időszakokban csak az inventáriummal rendelkező fondokat lehetett átnézni, jelen pillanatban lehetőségünk nyílt arra, hogy az inventáriummal nem rendelkező fondokat is átvizsgálhassuk. Az átnézett anyagokról raktári jegyzék, illetve digitális másolat készült el.
A szakmai együttműködés másik lényeges eleme a folyamatos szakmai párbeszéd, különös tekintettel a Besztercebányai Állami Levéltár Losonci Fióklevéltárára, melynek egyik kiemelkedő példája volt a Reformáció Nógrádban c. 2017-ben rendezett szakmai konferencia.
 
(Írta: Szepessyné Judik Dorottya)
 
 
 

Utolsó frissítés:

2018.05.03.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges